A katalán parlament elfogadta a függetlenségi népszavazásról szóló jogszabályt

Barcelona |

<p>A katalán parlament elfogadta a függetlenségi népszavazásról szóló törvényt pénteken, amelynek alapján november 9-re referendumot terveznek kiírni.</p>

A jogszabályt 106 képviselő támogatta, 28-an viszont ellene voksoltak. Igennel szavaztak a nacionalista és a baloldali pártok képviselői. A Spanyolországban kormányon lévő Néppárt katalán képviselői viszont nem támogatták. A jogszabályt csaknem egy éven át készítették elő a parlament illetékes bizottságában. A szavazást is több órás vita előzte meg. 

Josep Rull, a függetlenséget támogató katalán Konvergencia és Unió párt  (CiU) képviselője a spanyol kormánynak üzent felszólalásában. "Nem kérünk elnézést, sem engedélyt. Ez már nem csupán vágyálom a jövőnkről. Eljött a függetlenség és a demokrácia órája. Megállíthatatlanok vagyunk és azok is maradunk" - fogalmazott.

Gemma Calvet, a népszavazás mellett voksoló Köztársasági  Baloldal (ERC) politikusa történelminek nevezte ezt a napot. Hangsúlyozta, hogy a törvény teljesen megfelel az alkotmánynak, ezért kérte a spanyol kormányt, hogy ne támadja meg az elfogadott jogszabályt az alkotmánybíróságon.  

A Katalán Szocialista Párt (PSC) ugyan igennel voksolt a törvényre , de Ferran Pedret képviselő felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy szerinte Katalóniának és Spanyolországnak inkább tárgyalnia kellene a jövőbeni kapcsolatáról. 

Santi Rodriguez, a jogszabályt nem támogató Katalán Néppárt (PPC)  szóvivője azt mondta: a törvény elutasítása valójában "igen a demokráciára". A elfogadott törvény alapján Artur Mas katalán miniszterelnök várhatóan november 9-re írja ki a függetlenségi népszavazást az autonóm közösségben. Ám ezt csak azután teheti meg, hogy a  jogszabály hatályba lépett a hivatalos közzétételt követően.      

Az El País című spanyol napilap cikkében azt írta, hogy az időpont még titkos és valószínűleg legkorábban hétfőre várható. A népszavazási törvény rendelkezik arról, hogy a referendum kiírása és megtartása között legkevesebb egy hónap, de legfeljebb két hónap telhet el. Tehát a katalán miniszterelnök elvben október 9-ig még várhatna a bejelentéssel. A lap szerint viszont a törvény hatályba lépésével egyszerre jelenti  majd be a referendumot, hogy a spanyol kabinet legalább ezt ne akadályozhassa meg azzal, hogy az alkotmánybírósághoz fordul. Ugyanis amennyiben a elindul a bírósági eljárás a kérdéses törvényt felfüggesztik, így nem lesz jogalap a népszavazás kiírására.

Miközben a katalán parlamentben a törvényről döntöttek, az épület előtt a függetlenséget támogatók csoportja gyűlt össze. Katalán zászlókat lengettek, és transzparenseket emeltek a magasba "Szavazunk!" felirattal. A távozó miniszterelnököt tapssal üdvözölték, a törvényt nem támogató néppárti politikusokat pedig kifütyülték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?