A jobboldali liberálisok győztek a holland választásokon

Brüsszel |

<p>Példátlanul szoros szavazati arány mellett a jobboldali liberális Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) nyerte meg a szerdai holland parlamenti választásokat, mert egy képviselői hellyel többet - 31-et - szerzett meg, mint a szociáldemokrata Munkapárt (PvdA).</p>

Utóbbinak a nem hivatalos végeredmény szerint csak 30 mandátum jut a 150 fős képviselőházban, hárommal kevesebb a jelenleginél.
Korábban még úgy tűnt, hogy e két párt holtversenyben győzött.
A VVD-nek a szavazatok valamivel több, a PvdA-nak valamivel kevesebb, mint 20 százalékát sikerült összegyűjtenie.
Az adatok azt jelentik, hogy a VVD gazdasági szakember miniszterelnök-jelöltje, Mark Rutte kísérelhet meg koalíciót alakítani. Ez azonban nem ígérkezik könnyűnek, mert az egyes pártok programjai között jelentős az eltérés, és Ruttének legalább három szövetséges pártot kell találnia.
Elemzők egyelőre kevés esélyt adnak annak - és a PvdA vezére, Job Cohen is ilyen értelemben nyilatkozott -, hogy a Munkapárt hajlandó lenne engedni programjából a koalíciós tagság érdekében.
Rutte programjának középpontjában a megemelkedett államháztartási deficit leszorítását eredményező gazdasági szigor és a munkahelyteremtés áll, és már a kampány során nyilvánvalóvá vált, hogy ezzel szerezte meg a lakosság egy részének bizalmát.
A liberálisok az előző, 2006-os választáson gyengén szerepeltek, és hosszú idő után először kimaradtak a kormánykoalícióból. Arra pedig 1913 óta nem volt példa, hogy megnyerték volna a választást.
Az iszlámellenes nézeteiről ismert, populista Geert Wilders Szabadságpártja (PVV) 24 helyet szerzett meg a 150 fős képviselőházban. Wilders ezzel az eredménnyel saját pártját tekinti a választás győztesének, és jelezte, hogy részt kíván venni a koalícióban.
A többi nagy párt ugyanakkor egyelőre elzárkózott ettől. Az is elképzelhető, hogy a hagyományos vezető erők széles koalíciót hoznak létre a PVV mellőzése érdekében.
A GroenLinks nevű környezetvédő párt és a reformpárti Demokraták 66 nevű párt pedig 10-10 helyre számíthat. Az előbbi hárommal, az utóbbi héttel növelte képviselői mandátumainak számát.
A Jan Peter Balkenende távozó miniszterelnök vezette Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) eddigi alsóházi helyeinek felét elveszítve 21 mandátumhoz jutott. Ez a jobboldali erő még soha sem szerepelt ennyire rosszul a választásokon Hollandiában.
A kormányfő már bejelentette, hogy a csalódást keltő eredmény miatt elhagyja a pártvezetést.
Huszonötről 15-re csökkent az előző választáson meglepetést okozó, részben szélsőbaloldali Szocialista Párt képviselői mandátumainak száma. Egyet vesztett képviselői helyeiből, és csak öt tagot küldhet az új parlamentbe az előző koalíció harmadik, legkisebb tagpártja, a Keresztény Unió.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?