A Jobbik sok voksot vett el az MSZP-től

Budapest |

<p>A Jobbik eredménye jelentős részben a legszegényebb térségekben élő, kiábrándult szocialista választók átpártolásának tulajdonítható - áll a Nézőpont Intézet hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.</p>

A radikális párt a 426 ezer szavazattal a vasárnapi EP-választáson nem a Fidesztől vette el a legtöbb szavazatot, hanem éppen "a baloldal összeomló fellegváraiban alapozta meg sikerét" - állapította meg az intézet.

Indoklása szerint a szegény térségek településein a Fidesz is nagymértékben növelte választóinak számát, így a radikálisok szimpatizánsai elsősorban az MSZP egykori hívei közül kerülhettek ki.

Ezzel az eredménnyel a Jobbik magasra helyezte a mércét a következő parlamenti választásra, mert "sikerének megismétléséhez meg kell küzdenie azzal a kihívással, hogy egyben tartsa a politikai mező jobbszélétől a balszélig tartó bázisát" - vélekedik az intézet.

A Nézőpont Intézet utalt arra, hogy a baloldal számára "kommunikációs szempontból a Jobbik lehetőséget jelent, hiszen 'jobboldali blokként' továbbra is megkísérelhetik összemosását a Fidesszel", az átpártolt szavazók visszaszerzésére azonban mindenképp szükségük van. Az EP-választás helyi eredményei alapján valószínű, hogy a választói csoportokért folyó legújabb küzdelem akár az MSZP és a Jobbik között is kibontakozhat - áll a közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?