A hivatalos észak-koreai hírügynökségben is megjelent a csúcstalálkozó zárónyilatkozata

kim dzsong

A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség is beszámolt szombaton arról, hogy az előző napi Korea-közi csúcstalálkozó zárónyilatkozatában szó van a Koreai-félsziget teljes atommentesítéséről, és a két ország még az idén lezárja az 1950-53-as háborút, amely csak fegyverszünettel ért véget.

A KCNA Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Mun Dzse In dél-koreai elnök pénteki találkozóját "új mérföldkőnek" és fordulópontnak nevezi a két ország kapcsolatában.

A KCNA idézi a demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban lezajlott Korea-közi csúcstalálkozót lezáró közös nyilatkozatot. 

"A közös cél a Koreai-félsziget teljes atommentesítése az atomfegyverekről való lemondással" - fogalmazott a KCNA, amely szerint a két fél megállapodott abban, hogy teljesítik a vállalt kötelezettségeket.

Hírügynökségek rámutatnak arra, hogy a phenjani központi sajtóorgánumok híreiben nemigen szokott megjelenni az "atommentesítés" kifejezés, s bár ez szerepelt a csúcstalálkozó zárónyilatkozatában, maga Kim Dzsong Un nem tett bejelentést arról, hogy országa lemond az atomprogramról. Az észak-koreai állami médiában elhangzottak táplálják a reményt, hogy a két ország közös erőfeszítéseket fog tenni az eddig elérhetetlennek tűnő cél megvalósítása érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?