A hivatalos eredmény szerint is Andrzej Duda nyerte az első fordulót

Varsó |

<p>A legerősebb ellenzéki pártnak, a konzervatív Jog és Igazságosságnak (PiS) a jelöltje, Andrzej Duda nyerte meg a lengyelországi elnökválasztás első fordulóját az országos választási bizottság által hétfő éjjel közzétett hivatalos eredmény szerint.</p>

A hivatalos eredmény nem hozott lényeges változást a becslésekhez képest. Mivel Duda nem szerezte meg a voksok abszolút többségét, második fordulót kell tartani. 

A három legerősebb jelölt mindegyike a becsléseknél kissé jobb eredményt ért el. Andrzej Duda a szavazatok 34,76 százalékára tett szert. Mögötte a kormányzó Polgári Platform (PO) támogatásával második elnöki mandátumért induló Bronislaw Komorowski végzett a voksok 33,77 százalékával. A független Pawel Kukiz 20,8 százalékos eredményt ért el.

Az euroszkeptikus KORWIN párt elnöke, Janusz Korwin-Mikke 3,26 százalékkal végzett, Magdalena Ogórek, a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) jelöltje 2,38 százalékra tett szert, Adam Jarubas, a kisebbik kormánykoalíciós erő, a Lengyel Parasztpárt (PSL) jelöltje a voksok 1,6 százalékát kapta, míg a balliberális és antiklerikális Janusz Palikot 1,42 százalékot ért el. A többi négy jelölt 1 százalék alatt maradt.

A részvételi arány a rendszerváltás utáni lengyel elnökválasztások történetében a legalacsonyabb volt, a szavazásra jogosultak 48,96 százaléka élt választójogával. A lengyel kommentátorok szerint a második forduló előtt éles politikai és médiaharcok várhatók.

A második forduló választási kampánya már hétfőn reggel megkezdődött, Bronislaw Komorowski három kérdésben népszavazás kiírását helyezte kilátásba. A lengyelek egyebek között az egymandátumos választókerületeknek a választási rendszerbe való beiktatásáról döntenének, ami a protesztszavazatok zömét begyűjtő Kukiz fő követelése volt. 

Duda hétfőn elmondta a sajtónak, hogy elnökként új alkotmányt szeretne kezdeményezni, amelyben egyebek között az állampolgárok által kezdeményezett népszavazás elveit rögzítenék.

Hétfőn Duda, illetve Komorowski stábja megerősítette: a jelöltek a második forduló előtt két televíziós vitában vesznek részt, erre a közszolgálati televízióban vasárnap este, a TVN24 hírtelevízióban pedig jövő csütörtökön kerül sor. A második forduló május 24-én esedékes. 

Lengyelországban ötévente tartanak közvetlen, kétfordulós elnökválasztást. Második fordulót abban az esetben kell rendezni, ha az elsőben a jelöltek egyike sem szerzi meg a szavazatok több mint felét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?