A Hamász árulónak tekinti a gázai segélyek biztosításában Izraellel együttműködő palesztinokat

hamasz k

Kollaboránsnak, a palesztin nemzet árulójának tekint és „vasököllel sújt le” a Hamász azokra a palesztinokra, akik a Gázai övezetbe érkező humanitárius segélyszállítmányok biztosítása érdekében együttműködnek Izraellel – közölte hétfőn a Hamászhoz köthető Al-Madzsd című portál a terrorszervezet egyik vezetőjét idézve.

Bászim Naím úgy fogalmazott, hogy „a megszállók azon erőfeszítései, hogy szervezeteket hozzanak létre a Gázai övezet igazgatására, kudarcra ítélt összeesküvés, amely nem fog megvalósulni”.

A Hamász figyelmeztetése válasz arra az izraeli sajtóértesülésre, amely szerint a zsidó állam a Gázai övezetbe tartó segélyszállítmányok biztosítása érdekében fontolóra vette palesztinok, illetve helyi csoportok felfegyverzését. Az izraeli kormány által nem kommentált jelentés előzménye, hogy február végén – tisztázatlan körülmények között – segélyosztás közben több mint száz palesztin meghalt, több százan pedig megsebesültek Gázavárosban.

A palesztin rendfenntartó erők nem hajlandók ellátni a konvojok védelmét, mert attól tartanak, hogy az izraeli erők célpontjává válnak.

Bászim Naím ugyanakkor pozitív lépésnek nevezte a Ciprus és a Gázai övezet közötti humanitárius folyosó létesítését, hozzáfűzve, hogy a világnak inkább a háború befejezése érdekében kellett volna cselekednie. „Ha az amerikai kormányzat komolyan gondolja a humanitárius válság megoldását, a legegyszerűbb és legrövidebb út az, ha nem él tovább a tűzszünetet illetően vétójogával, és arra kényszeríti Izraelt, hogy nyissa meg az összes szárazföldi átkelőt, valamint engedje be a szükséges segélyszállítmányokat” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?