A halott Doku Umarovról tett közzé fotót a csecsen elnök

Groznij |

<p>A Kreml első számú közellenségének tartott Doku Umarov csecsen lázadóvezér holttestéről tett közzé fotót a közösségi hálón a csecsen elnök.</p>

Ramzan Kadirov bejegyzésében azt írta: "Mondtam már, hogy Doku Umarovot megölték egy különleges bevetésen, de különféle hatóságok és a sajtó igyekezett kétségbe vonni az információt. Azt állították, hogy nem látták a holttestet. Nekünk cáfolhatatlan bizonyítékaink voltak arra, hogy megölték, s később hivatalosan is megerősítették halálának hírét. Most - azoknak, akik még mindig azt akarják hinni, hogy ez a patkány életben von -, megmutathatjuk őt holtan".

A csecsen elnök szerint Umarov sohasem volt harcos, csak értett ahhoz, hogy elhitesse, köze van a dolgok menetéhez. "Ebben a tekintetben még Szalman Radujevet is felülmúlta" - fűzte hozzá, majd egykori csecsen lázadóvezérekre utalva megjegyezte, hogy Csecsenföldön nem lesznek újabb Umarovok, Baszajevek vagy Hattabok. "Megvan az ehhez szükséges erőnk, elszántságunk és az egység" - jelentette ki.

Doku Umarov halálhírét március közepén közölte egy kaukázusi hírportál. Az észak-kaukázusi lázadókat támogató kavkazcenter című internetes oldalon megjelent közlés szerint a Kaukázusi Emirátus nevű szervezet hivatalosan tudatta, hogy alapítója "életét áldozta hitéért". 

Doku Umarovnak az évek során többször is halálhírét keltették. A februári szocsi téli olimpia előtt Ramzan Kadirov elnök közölte, hogy a számos oroszországi terrorakciót magára vállaló hadurat megölték, csak holttestét keresik. Április 8-án aztán Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat vezetője arról számolt be, hogy Doku Umarovot "megállították".

Az Egyesült Államok 2010-ben a nemzetközi terroristák közé sorolta Umarovot, akit az ENSZ Biztonsági Tanácsa pedig azon terroristák listájára vett fel 2011-ben, akik kapcsolatban állnak az al-Kaidával. Ugyanabban az évben Washington ötmillió dolláros jutalmat ígért annak, aki információkkal szolgál a hadúr tartózkodási helyéről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?