A halálbüntetés újbóli bevezetésére számít Erdogan

Isztambul |

<p>A török államfő arra számít, hogy az elnöki rendszer bevezetéséről április 16-án tartandó népszavazás után a parlament a halálbüntetés újbóli bevezetéséről dönt.</p>

Recep Tayyip Erdogan szombati nyilatkozatában kijelentette: úgy véli, hogy a törvényhozás megteszi a szükséges lépést ennek érdekében. Ebben az esetben pedig - mint fogalmazott - habozás nélkül aláírja majd a törvényt.

"A mártírok családjainak, hőseink családjainak nem kell emiatt aggódniuk" - fogalmazott az elnök, azokra a törökökre utalva, akik a július közepén történt puccskísérlet idején szembeszálltak a puccsistákkal és támogatták az államfőt. 

Erdogan az elmúlt hetekben már több alkalommal kijelentette, hogy haladéktalanul aláírja a halálbüntetés újbóli bevezetéséről szóló törvényt, ha a parlament elhatározza azt. Minden alkalommal azt állította, hogy a törökök túlnyomó többsége ezt követeli.

Törökországban 2014-ben helyezték hatályon kívül a halálbüntetést, mégpedig párhuzamosan a török uniós csatlakozási tárgyalásokkal. Az Európai Unió többször is jelezte, hogy a halálbüntetés visszaállítása a csatlakozási tárgyalások végét jelentené.

Az országban április 16-án rendeznek népszavazást az elnöki rendszer bevezetéséről. Ennek lényege, hogy megszűnik a miniszterelnöki tisztség és a végrehajtó hatalom feje - teljhatalommal - az államfő, Recep Tayyip Erdogan lesz.

Sigmar Gabriel német külügyminiszter a Der Spiegel című hírmagazin vasárnap megjelent számában közölt nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy Törökország - mint fogalmazott - még soha nem állt olyan messze az uniós tagságtól, mint most. 

Ugyancsak a Der Spiegelben jelent meg vasárnap a német szövetségi hírszerzés, a BND elnökének nyilatkozata. Ebben Bruno Kahl azt állította, hogy Törökországban az állami apparátusban végrehajtott tisztogatások, illetve tömeges elbocsátások akkor is megtörténtek volna, ha előző év júliusában nem lett volna a puccskísérlet, legfeljebb nem akkora mértékben, nem olyan kíméletlenül. 

Kahl szerint az csupán egy "örömmel fogadott ürügy" volt az említett hatósági lépések végrehajtására. Azt ugyanakkor hozzátette, hogy a puccskísérlet "nem az állam által ösztönzött" esemény volt. A BND elnöke ezzel kapcsolatban kijelentette: a kormány már a puccskísérlet előtt nagyszabású tisztogató akcióba kezdett. Ezért a katonai vezetők egy része azt gondolta, hogy gyorsan puccsot kell végrehajtaniuk, mielőtt a tisztogatás rájuk is kiterjed. 

A szövetségi hírszerzés vezetője hamisnak tartja azt a török állítást, amely szerint a puccskísérlet mögött az Egyesült Államokban élő török hitszónok, Fethullah Gülen mozgalma állt volna. Szerinte a török vezetés a legkülönbözőbb szinteken ezt próbálja bizonygatni, ez azonban nem sikerült neki. 

A Gülen-mozgalom egy olyan civil egyesülés, amely a vallási és világi továbbképzés támogatására jött létre, és hosszú ideig együttműködött az "Erdogan-táborral" - tette hozzá Bruno Kahl.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?