A Google Play áruház egyelőre nem engedi közzétenni a Truth Social alkalmazását

Truth Social

A Google egyelőre nem engedi közzétenni az androidos okostelefonokon elérhető Play áruházban a Donald Trump volt amerikai elnök tulajdonában álló Trump Media által kifejlesztett Truth Social nevű közösségi alkalmazást – jelentette a CNBC kereskedelmi televízió helyi idő szerint kedden.

A Twitter versenytársának szánt oldal az indoklás szerint a hatékony moderáció hiánya miatt sérti az áruház felhasználói feltételeit. Az Axios úgy tudja, hogy a Google azt kifogásolja, hogy bár a Truth Socialban létezik figyelmeztetés, amelyet rátesznek bizonyos posztokra, ha „egyesek számára nem megfelelő” tartalmat találnak a portálon, de továbbra is vannak az alkalmazásban erőszakkal fenyegetőző üzenetek.

A CNBC-hez kedden eljuttatott közleményében a Google-t tulajdonló Alphabet részéről azt mondták, több panasz érkezett hozzájuk arról, hogy a Truth Social megsérti a felhasználói feltételeket.

A korlátozás értelmében az androidos telefonnal rendelkezők – tehát az okostelefont használók 44 százaléka az Egyesült Államokban – nem tudják letölteni a Truth Socialt. Az Axios megjegyzi, hogy az Apple felhasználókkal szemben az Android operációs rendszernél a Truth Social megtehetné, hogy saját weboldalán vagy más internetes felületen teszi közzé az applikációt, de ezt egyelőre nem tette meg.

A közösségi média részéről elfogadták az indoklást, és azt közölték, dolgozni fognak a hibák kijavításán – tájékoztatott az ügyről először hírt adó Axios hírportál.

Mindazonáltal a Trump Media and Technology cégcsoport vezérigazgatója, Devin Nunes – aki korábban a volt elnök egyik legelszántabb támogatója volt a kongresszusban – azt mondta, a Google hozta a döntést, amely nem a közösségi média elveitől függött. Hozzátette, egyelőre várják, hogy a Truth Social elérhető legyen a Google Play oldalán. „Nem tudom, mi tart ilyen sokáig” – jelentette ki.

A Google részéről válaszul azt közölték, Nunes állításai nem fedik a valóságot a Trump Media és az áruház közötti egyeztetésről, kiemelve, hogy a techóriás világosan rámutatott a Truth Social szabálysértéseire.

„Hisszük, hogy minden amerikainak joga van használnia a Truth Socialt, függetlenül attól, milyen telefonja van” – áll a Trump Media közleményében.

A közösségi oldalt azt követően hozták létre, hogy a volt elnök körülbelül 88 millió feliratkozóval rendelkező fiókját – a 2021. január 6-án a washingtoni Capitolium ellen intézett, összehangolt támadással kapcsolatban – a Twitter letiltotta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?