A csehek több mint fele elégedetlen a demokrácia működésével

Prága |

<p>A lakosság több mint a fele elégedetlen a demokrácia működésével Csehországban - derült ki egy februári országos felmérésből, amelynek eredményét szerdán hozták nyilvánosságra Prágában.</p>

A CVVM közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a demokrácia működésével Csehországban a megkérdezettek 53 százaléka elégedetlen, 43 százalék elégedett, míg négy százalék nem válaszolt. Az egy évvel ezelőtt készített hasonló felmérésben még az emberek 51 százaléka volt elégedett a rendszer működésével.

Az 1989-es bársonyos forradalom előtti szocialista rendszert a megkérdezettek 23 százaléka tartja jobbnak mint a mai demokráciát. Ez az arány már évek óta nem csökken.

A szociológusok figyelemre méltónak tartják azt, hogy az emberek egyre nagyobb hányada bizalmatlan a demokrácia iránt. Fokozatosan csökken azok aránya, akik a demokráciát tartják a legjobb társadalmi berendezkedésnek. Ezt a véleményt az idén csak a megkérdezettek 42 százaléka osztotta, tavaly még 49 százalék.

Az emberek 24 százalékának az a véleménye, hogy bizonyos körülmények között a társadalom számára jobb az autokrata kormányzás, míg 27 százaléknak teljesen mindegy, hogy a rendszer demokratikus vagy nem demokratikus, mert a kettő között nem lát semmiféle lényeges különbséget.

A megkérdezettek 54 százaléka úgy véli, hogy Csehország lakosai nem részesülnek egyenlő és igazságos bánásmódban. Ez 11 százalékkal több mint egy éve. Azt, hogy Csehországban betartják az emberi jogokat, csak a megkérdezettek 60 százaléka gondolja, a többiek szerint ez nem így van.

Abban, hogy a következő években javulna a demokrácia működése Csehországban, csak az emberek 18 százaléka bízik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?