A csapatkivonásról tárgyalt az amerikai külügyminiszter az iraki kormányfővel

Mike Pompeo
Bagdad/Kairó/Teherán |

Az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harc mellett Irakban és másutt, függetlenül attól, hogy úgy döntött, kivonja csapatait Szíriából - erről biztosította Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Ádil Abdul Mahdi iraki kormányfőt a bagdadi miniszterelnöki hivatal szombati közleménye szerint. 

Mahdi telefonhívást kapott Pompeótól, aki tájékoztatta őt a tervezett csapatkivonás részleteiről, és közölte, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett az Iszlám Állam és a terrorizmus elleni harcra Irakban és máshol - áll a közleményben.

Donald Trump amerikai elnök szerdán jelentette be, hogy megkezdik az amerikai erők teljes kivonását Irakból, miután sikerült legyőzniük az Iszlám Államot, és nincs rájuk tovább szükség. A bejelentés aggodalmat váltott ki Washington közel-keleti szövetségesei, főként Izrael és a szíriai kurdok körében.

Mahdi és Pompeo megvitatta Washingtonnak azt a szándékát is, hogy további 90 napra meghosszabbítja az Irán elleni amerikai szankciók alóli mentességet, így Bagdad egyelőre továbbra is importálhatja az áramtermeléséhez nélkülözhetetlen iráni földgázt.

Üdvözölte az amerikai csapatkivonás bejelentését az iráni külügyminisztérium szombaton.

"Az amerikai erők jelenléte a kezdetektől hiba és logikátlan döntés, a térségben kialakult instabilitás és bizonytalanság elsődleges oka volt" - írta a Telegram közösségi portálon Bahrám Kászemi, az iráni külügyminisztérium szóvivője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?