A CDU kapta a legtöbb szavazatot Szász-Anhaltban az első eredménybecslések szerint

A CDU kapta a legtöbb szavazatot Szász-Anhaltban az első eredménybecslések szerint

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyűjtötte össze a legtöbb szavazatot a németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott törvényhozási (Landtag-) választáson az urnazárás után közölt első eredménybecslések szerint.

A CDU a közvélemény-kutatásokban jelzett 25-30 százaléknál sokkal jobban teljesített, az ARD országos közszolgálati televízió megbízásából készített első eredménybecslés szerint a szavazatok 36 százalékát gyűjtötte össze. A másik országos köztelevízió, a ZDF megbízásából készített becslés szerint 35 százalékos eredményre számíthat.

A CDU így nemcsak a felmérésekre cáfolt rá, hanem jelentősen erősödött az előző, 2016-os választáson elért 29,8 százalékhoz képest.

A közvélemény-kutatások alapján lehetségesnek tűnt, hogy nem a CDU, hanem az Alternatíva Németországnak (AfD) kapja a legtöbb szavazatot. Azonban a szavazóhelyiségekből távozó választók megkérdezése (exit poll) alapján készített első eredménybecslések szerint a 2016-os 24,3 százalékot is alig érte el. A jobbközép CDU-tól jobbra álló ellenzéki párt az ARD becslése szerint 23,5 százalékos, a ZDF szerint 22,5 százalékos eredményre számíthat.

Ugyanakkor az AfD meggyengülve is a második számú politikai erő marad az ország keleti részén, az egykori NDK területén fekvő Szász-Anhaltban. Reiner Haseloff miniszterelnök, a CDU listavezetője az urnazárás utáni első nyilatkozatában kiemelte: hálás Szász-Anhalt polgárainak, hogy egyértelműen elhatárolódtak a politikai tér jobboldalának szélétől. Mint mondta, a választási eredmény „jelzésértékű" a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásokat tekintve.

A 2011 óta hivatalban lévő és 2016 óta a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) és a Zöldekkel kormányzó CDU-s politikus az ARD-nek nyilatkozva arról is szólt, hogy az új kormány megalakítása nem lesz könnyű, de valamennyi „demokratikus” párttal kész tárgyalni. Korábbi nyilatkozatai alapján ez azt jelenti, hogy az AfD-vel nem tárgyal.

Tino Chrupalla, az AfD társelnöke viszont éppen ezt követelte, ugyancsak az ARD-nek azt mondta, hogy elégedett pártja eredményével, amely azt jelzi, hogy már csak két néppárt van Szász-Ahnaltban, és megnyitja az utat egy „polgári-konzervatív” összefogás, vagyis egy CDU-AfD kormány megalakítása felé.

A Landtag többi pártjának támogatottsága nagyságrendekkel elmarad a két vezető erőétől. A harmadik helyen az egykori keletnémet állampárt utódszervezetéből és nyugati baloldali tömörülések összeolvadásával létrejött Baloldal (Die Linke) végez, várhatóan 11 százalékos eredménnyel, jelentősen visszaesve a 2016-os 16,3 százalékhoz viszonyítva. Ez „súlyos vereség” – mondta Eva von Angern a párt eredményváró rendezvényén, hozzátéve, hogy konstruktív ellenzéki szerepre készülnek.

Az SPD lejtmenete is folytatódott, az egykori néppárt valószínűleg 10 százalék alá szorul, és így a középpárti státuszt is elveszíti Szász-Anhaltban. Az exit pollok alapján készített eredménybecslések szerint 8-8,5 százalékos eredményre számíthat. Öt éve még 10,6 százalékot szerzett.

Katja Pähle listavezető könnyekkel küszködve vette tudomásul az eredménybecsléseket. Szavai szerint a várhatóan 10 százalék alatti eredmény főleg annak tulajdonítható, hogy az AfD erősödésének veszélye „polarizáló” hatással volt, és sok szociáldemokrata érzelmű választó is a CDU-ra szavazott, hogy ne az AfD nyerje meg a választást.

Ugyanezt a magyarázatot adta pártja várható eredményére Annalena Baerbock, a Zöldek társelnöke, kancellárjelöltje, aki kiemelte, hogy a „szélsőjobb” előretörésének veszélye miatt sokan a CDU-t támogatták.

Az eredménybecslések szerint a Zöldek erősödtek, de a többi volt NDK-s tartományhoz hasonlóan Szász-Anhaltban sem léptek előre a legfontosabb politikai tényezők közé. A 2016-os 5,2 százalék után a szavazatok 6-6,5 százalékát gyűjthették össze.

A liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) ezúttal valószínűleg átlépte az 5 százalékos küszöböt, a 2016-os 4,9 százalék után 6,5-7 százalékos eredményre számíthatnak, így tíz év után ismét képviseletet szereznek a magdeburgi Landtagban.

Christian Lindner pártelnök szerint a várható eredmény azt a fontos üzenetet hordozza a szeptember 26-án tartandó Bundestag-választást tekintve, hogy a liberálisokkal egész Németországban számolni kell.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?