<p>A Boko Haram vezetője, Abubakar Shekau bejelentette, hogy megölte a szervezet egyik parancsnokát, akit azzal vádolt meg, hogy összeesküvést szőtt ellene. A bejelentés a nigériai dzsihadista szervezeten belüli megosztottságról és testvérharcokról tanúskodik az AFP francia hírügynökség által megkérdezett elemzők szerint.</p>
A Boko Haram vezére megölte az összeesküvéssel vádolt parancsnokát
A szervezet tagjainak szánt, de az AFP-hez is eljuttatott hangfelvételen Shekau közölte, hogy megölte Tasiút, másik nevén Abu Zimmirát. A parancsnok a Boko Haram több videofelvételén szerepelt szóvivőként, többek között azon is, amelyben a csoport 2014-ben magára vállalta a chiboki iskolás lányok elrablását.
Shekau 2009 - a terrorszervezetet alapító Mohamed Yusuf halála - óta vezeti a Boko Haramot.
Yan St-Pierre, a MOSECON biztonsági agytröszt tanácsadója szerint a felvételen tett kijelentés valós, a csoport tagjai jó ideje aggódtak Tasiu eltűnése miatt. A szakértő szerint Shekau így akart világos üzenetet küldeni a harcosainak.
A Boko Haram vezette lázadásnak, amelynek legalább 20 ezer halottja és 2,6 millió belső menekültje van, Shekau a legismertebb vezére. Tavaly augusztusban azonban az Iszlám Állam terrorszervezet, amelynek a Boko Haram 2015-ben esküdött hűséget, Abu Moszáb al-Barnávi, az alapító Mohamed Yusuf fiának személyében új vezetőt nevezett ki a Nyugat-afrikai Iszlám Állam élére.
Barnávi és a jobbkeze, Mamman Nur már akkor is Shekau szemére vetette "diktátori hajlamait", és azzal vádolták meg, hogy paranoiás rohamaiban meggyilkolta a szervezet több vezetőjét.
A hangfelvételen elhangzottak Nnamdi Obasi, a Nemzetközi Válságcsoport (ICG) agytröszt elemzője szerint csak megerősítik a Shekau és a parancsnokai közötti, a stratégiával, a taktikával és a logisztikával kapcsolatos rendkívül éles vitákat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.