82 elrabolt lány szabadult ki a Boko Haram fogságából

Abuja |

<p>Fogolycsere keretében engedett szabadon a Boko Haram nigériai szélsőséges szervezet 82 lányt szombaton a három évvel korábban elraboltak közül - közölte a nigériai kormány.</p>

Nigériai illetékesek szombaton este jelentették be, hogy a Boko Haram a kormánnyal folytatott tárgyalásokat követően szabadon engedett 82 fiatal lányt azok közül, akiket még 2014 áprilisában raboltak el Chibok városából.

A hírt később Muhammadu Buhari államfő is megerősítette.

Az elnöki palota közölte, hogy a túszok "hosszas tárgyalásokat követően" nyerték vissza szabadságukat, cserébe három feltételezett Boko Haram-tagért, akiket a hatóságok tartottak fogva.

A lányok várhatóan vasárnap érkeznek meg a fővárosba, Abujába, ahol az elnök személyesen fogadja őket.

Az államfő köszönetet mondott külföldi segítőknek, köztük a svájci kormánynak, a Vöröskeresztnek és más helyi és nemzetközi nem kormányzati szervezeteknek.

A szélsőséges iszlamista ideológiát követő Boko Haram 276, többségében keresztény iskolás lányt hurcolt magával az ország északi részén található Chibokból 2014 áprilisában. A foglyokat arra kényszerítették, hogy térjenek át az iszlám vallásra, sokakat közülük házasságra kényszerítettek és teherbe ejtettek elrablóik. A tömeges emberrablás világszerte ráirányította a figyelmet a szervezet kegyetlenkedéseire, a közösségi médián keresztül a kiszabadításukat sürgető kampányhoz szerte a világban számtalan híres személyiség is csatlakozott.

Bár korábban már több tucatnyian kiszabadultak, vélhetően több mint száz lány van még mindig a szélsőségesek fogságában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?