22 éves, szolgálaton kívüli rendőr lőtte agyon az orosz nagykövetet

Ankara/Moszkva |

<p>Fegyveres merényletben életét vesztette hétfő este Oroszország ankarai nagykövete. Az orosz diplomatára egy 22 éves, szolgálaton kívüli rendőr lőtt rá a török fővárosban, Ankarában. A vélhetően szélsőséges hátterű merénylet elkövetőjét agyonlőtték.&nbsp;</p>

A 62 éves Andrej Karlov nagykövet belehalt súlyos sebesüléseibe azt követően, hogy a merénylő rálőtt. A támadás az ankarai kortárs művészetek galériájában történt, ahol Andrej Karlov nagykövet éppen nyitóbeszédét mondta az "Oroszország török szemmel" címet viselő fotókiállítás alkalmából. 

Az esetről készült felvételek szerint a támadó a nagykövet mögött állt, majd tüzet nyitott rá. A nagykövet azonnal összeesett. 

Andrej Karlovot kórházba szállították, de életét már nem tudták megmenteni. 

Jelentések szerint a merényletben mások is megsebesültek. 

A CNN Türk hírtelevízió korábban közölte, hogy a támadó rendőri igazolvánnyal lépett be a galériába. Később török biztonsági források, majd a török belügyminisztérium is megerősítette: a támadó szolgálaton kívüli, ankarai rendőr volt, a rohamrendőrségnél szolgált. 

Internetes hírforrások a 22 éves, Mevlüt Mert Altintasként azonosították a fegyverest. A fiatal férfi fekete öltönyt, fehér inget és fekete nyakkendőt viselt. A támadás után arab nyelven torka szakadtából azt kiáltotta, hogy "Allahu Akbar", vagyis "Isten hatalmas". Ugyancsak arabul utalt a dzsihádra is, miközben egyik kezében pisztolyt tartott, a másik kezét pedig kinyújtott mutatóujjal a magasba tartotta.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"259553","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"4096","style":"width: 600px; height: 819px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"3000"}}]]

A fiatal merénylő törökül folytatta, azt kiáltozta: "Ne felejtsétek Aleppót, ne felejtsétek Szíriát!".

A The New York Times amerikai lap jelentése szerint a férfi azt is mondta: "Hátráljatok! Számomra csak a halál maradt!".

A merényletről egy felkavaró videó is megjelent a YouTube-on, melyet valószínűleg egy állványon bekapcsolva maradt kamera vett fel. Figyelem: a nyugalom megzavarására alkalmas felvételek, csak 18 éven felülieknek!

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"259539","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

A CNN Türk tudatta: a hatóságok őrizetbe vették a férfi lánytestvérét, anyját és apját, illetve további két embert a délnyugat-törökországi Aydin tartományban. 

Ankara szerint Gülen áll a háttérben

Egy magas rangú török biztonsági forrás a Reuters hírügynökségnek azt mondta: sok jel arra utal, hogy a támadó a kapcsolatban állt az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatával, a jelenlegi török nyomozás is ezt a nyomot vizsgálja. Ankara Gülent és mozgalmát teszi felelőssé a júliusi puccskísérletért, a hivatalos álláspont szerint a "gülenisták" hosszú évek alatt szivárogtak be az állami és a magánszférába, kiépítve ezzel egy árnyékkormányt Törökországban. 

Recep Tayyip Erdogan török elnök telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz államfővel. Erdogan később videóüzenetben részvétét nyilvánította Putyinnak és a meggyilkolt nagykövet családjának. Tudatta: az orosz elnökkel egyetértettek abban, hogy a támadás provokáció volt, aminek célja a török-orosz kapcsolatok normalizálásának aláásása. Erdogan nyomatékosította, hogy ez nem fog sikerülni, az Oroszországgal ápolt viszony fontos Törökország és a térség számára egyaránt. Egyúttal hitet tett az Oroszország iránti szolidaritás mellett is, amit szerinte az aleppói evakuálás során sikerült bizonytani is.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"259554","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"2284","style":"width: 600px; height: 394px;","title":"Recep Tayyip Erdogan","typeof":"foaf:Image","width":"3480"}}]]

A török elnök emellett megerősítette, hogy a támadó valóban rohamrendőr volt, két és fél éve szolgált az ankarai állományban. 

A török külügyminisztérium a nagykövet meggyilkolásával kapcsolatban kiadott közleményében hangsúlyozta, Ankara nem hagyja, hogy az orosz nagykövet elleni "hitvány terrorista támadás" aláássa a török-orosz barátságot. 

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő arról tájékoztatott: Moszkva kapcsolatban áll a törökországi hatóságokkal a merénylettel összefüggésben, az esetet pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé fogja terjeszteni.

Putyin: a provokáció célja az orosz-török viszony és a szíriai rendezés aláásása volt

Az ankarai orosz nagykövet meggyilkolása provokáció volt, amelynek célja az orosz-török kapcsolatok normalizálódásának aláásása és a Moszkva azon törekvésének kisiklatása, hogy Ankarával és Teheránnal közösen megoldást találjon a szíriai válságra - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő este Moszkvában.

Putyin egy Kremlbeli, a televízió által közvetített tanácskozáson közölte, hogy elrendelte az orosz nagykövetségek védelmének megerősítését. Hangsúlyozta, Moszkva pontosan meg akarja tudni, hogy ki áll a merénylet mögött. 

Közölte, hogy az orosz Nyomozó Bizottság a gyilkosság nyomán büntetőeljárást kezdeményezett. A testület felhatalmazást kapott arra, hogy felállítson egy csoportot, amely Ankarában a török hatóságokkal együtt részt vesz majd az ügy felderítésében.

Mint mondta, erről telefonon állapodott meg Tayyip Recep Erdogan török elnökkel.

"Tudnunk kell, hogy ki irányította a gyilkos kezét" - jelentette ki.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"259555","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"3284","style":"width: 600px; height: 402px;","title":"Andrej Karlov pár perccel a merénylet előtt","typeof":"foaf:Image","width":"4907"}}]]

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő közölte, hogy a két vezető megállapodott a két ország diplomáciai képviseletei őrizetének megerősítéséről. Szívai szerint az orosz elnök utasításba adta, hogy a török féltől garanciát szerezzenek a Törökországban működő orosz képviseletek biztonságára.

Putyin a szóvivő szerint a merénylettel kapcsolatban Szergej Lavrov külügyminiszterrel, Szergej Nariskinnal, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SzVR) és Alekszandr Bortnyikovval, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSzB) vezetőjével folytatott megbeszélést. 

Putyin közölte, hogy a "harci posztján" meggyilkolt Andrej Karlov nagykövetet posztumusz állami kitűntetésben fogja részesíteni. Az elnök mélységes együttérzéséről biztosította az általa személyesen is ismert diplomata hozzátartozóit.

Medvegyev: nem hagyjuk megtorlatlanul a merényletet

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök a Facebookon közölte, hogy Oroszország nem hagyja megtorlatlanul a merényletet, A követ meggyilkolása a kormányfő szerint súlyos bűncselekmény, amely túllépett a civilizált kapcsolatok keretein. 

Moszkvában egyébként kedden Oroszország, Törökország és Irán külügy- és védelmi miniszteri tanácskozást tart a szíriai rendezésről. Mevlüt Cavusoglu, a török diplomácia vezetője a megbeszélések előestéjén az orosz fővárosban együttérzését fejezte ki a nagykövet meggyilkolása miatt és úgy vélekedett, hogy a bűncselekmény a kétoldalú kapcsolatok ellen irányult. Megerősítette, hogy Moszkva és Ankara közös bizottságot állít fel a történtek felderítésére és leszögezte, hogy a bűnösöket felelősségre fogják vonni.

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ANKARAI NAGYKÖVETSÉGÉNÉL IS LÖVÖLDÖZTEK

Az Andrej Karlov elleni támadást azonnal elítélte az amerikai külügyminisztérium, valamint Stephane Dujarric szóvivő tolmácsolásában az ENSZ, majd Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője is. 

John Kerry amerikai külügyminiszter is elítélte a merényletet, egyúttal felajánlotta az Egyesült Államok segítségét Oroszországnak és Törökországnak a bűncselekmény felderítéséhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?