21 év után ismét pápa látogat Albániába

Vatikánváros |

<p>Ferenc pápa szeptember 21-én egynapos látogatást tesz Albániában, ahol katolikus egyházfő utoljára 1993-ban járt.</p>

A pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében hozzátette azt is, hogy az albán püspöki kar meghívására utazik Tiranába, hogy "bátorságot öntsön a múltbéli ideológiáktól sokat szenvedett országba". 

Federico Lombardi szentszéki szóvivő a bejelentést az újságíróknak kommentálva hozzátette, hogy Albánia volt az az ország, amelyet a kommunizmus éveiben "teljesen ateistává" igyekeztek tenni. A kilencvenes évek eleji rendszerváltáskor Albániából tízezrek keltek át hajóval Itáliába jobb jövőt és munkát keresve. Albánia lakosságának nagy része olaszul is beszél. 

Utoljára II. János Pál utazott az Adriai-tenger túlpartján fekvő országba 1993-ban a volt jugoszláviai háború éveiben. Albánia a jelképes hazája kalkuttai Teréz anyának (1910-1997), aki Macedóniában született, de albán nővérként vált ismertté. A szegények és betegek segítőjét II. János Pál 2003-ban avatta boldoggá. 

Lombardi atya az utóbbi napokban a sajtónak felsorolta Ferenc pápa következő külföldi útjait. Az egyházfő augusztus 14-18. között Dél-Koreába látogat az itt rendezendő ázsiai ifjúsági találkozóra. Jövő januárban Srí Lankára és a Fülöp-szigetekre utazik. Ezt követően 2015-2016-ban a tervek szerint Észak-Amerikába, majd Dél-Amerikába látogathat, és ezek mellett több egynapos utat tehet Európában is - mondta további részletek közlése nélkül a szentszéki szóvivő.

Ferenc pápa vasárnap délután a Vatikánból a Szent Egyed katolikus közösség római központjába látogat, ahol szegényekkel, bevándorlókkal, romákkal találkozik. A római zsidó közösség bejelentette, hogy a pápát meghívják az olasz főváros zsinagógájába. Ennek a látogatásnak a pontos időpontja még nem ismert.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?