15 évet kaphatnak a magyar nőt megerőszakolók

Mühlhausen |

<p>Rövidesen lezárják a németországi Mühlhausenben a napokban nemi erőszak áldozatául esett magyar nő ügyében indított nyomozást és már szeptemberben vádat emelhetnek a feltételezett elkövetők ellen - mondta pénteken&nbsp;&nbsp;a nyomozást vezető ügyész.</p>

Harko Krieg a magyar közmédiának elmondta: az áldozat egy 26 éves miskolci nő, akit a hatóságok alapos gyanúja szerint három eritreai menedékkérő erőszakolt meg, a bűncselekmény a mühlhauseni pályaudvar közelében történt augusztus 27-én kora reggel, egy szabadtéri fesztivál után. 

Visszatoloncolják őket

A gyanúsítottak előzetes letartóztatásban vannak, első fokon várhatóan a mühlahauseni  tartományi bíróság tárgyalja ügyüket. Kettőtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés büntetést kaphatnak. Amennyiben elítélik őket, büntetésük letöltését ugyan Németországban kezdik meg, de "elképzelhetetlen", hogy az országban maradnak. Valószínűleg néhány év után hazatoloncolják őket - mondta Harko Krieg.

Az áldozat látogatóban volt a Türingia tartományi városban - szintén magyar állampolgárságú barátjánál -, és dolgozott is Mühlhausenben, takarítóként. Időközben hazautazott Magyarországra. 

Arra a kérdésre, hogy a hatóságok miért nem tájékoztatták az ügyről a berlini magyar főkonzulátust vagy a nagykövetséget, a mühlhauseni ügyészség vezető ügyésze elmondta, hogy az áldozat nem igényelte a magyar külképviselet segítségét, és a német hatóságoknak tudomása szerint nincsen automatikus tájékoztatási kötelezettségük.

Mühlhausenben "hála Istennek nem történik naponta ilyen szörnyű bűncselekmény", és az sem tapasztalható, hogy az utóbbi időben növekedett volna a bűnözés a helyi külföldiek körében - mondta Harko Krieg.

Sok menedékkérőt telepítettek a városba

A nagyjából 35 ezer lakosú városba a tavaly elmélyült migrációs válság  révén jelentős számú menedékkérőt telepítettek. Kezdetben egy volt szovjet laktanyában kaptak szállást, majd az idén nyár elején szétköltöztették őket üresen álló lakásokba. 

A magyar nő elleni támadás egyéb körülményeiről, a Mühlahusenben élő menedékkérők pontos számáról és a helyiekhez fűződő viszonyáról nem kívántak nyilatkozni a közmédiának a mühlhausen rendőrségnél, a polgármesteri hivatalban és a járási közigazgatási hivatalban sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?