1400 menekültet mentettek ki hétfőn a Földközi-tengerből

Róma |

<p>Mintegy 1400 menekültet mentettek ki hétfőn a Földközi-tengerből - jelentette az olasz infrastrukturális és közlekedési minisztérium római koordinációs központja.</p>

A csaknem másfélezer ember a líbiai partokról indult életveszélyes körülmények között, tizenegy gumicsónakon és két kisebb vízi járművön. Mentésükben közösen vett részt a lampedusai olasz parti őrség három őrnaszádja, az olasz, illetve az ír haditengerészet egy-egy hajója, valamint az Orvosok Határok Nélkül (MSF) és az SOS Mediterranee segélyszervezetek által közösen bérelt MS Aquarius nevű hajó.

"Nagyon nehéz nap volt ez, de a közreműködő egységek áldozatos munkájának köszönhetően mindegyik migránst sikerül biztonságba helyezni" - monda az AFP-nek az olasz parti őrség egyik szóvivője. Az illetékesek felhívják a figyelmet: a menekültek amúgy is nyomorúságos állapotú, túlzsúfolt  vízi járműveken, gumicsónakokon, ladikokon kelnek útra, de ebben az évszakban külön veszélyt jelent számukra a mostoha időjárás, az, hogy a nyugodtan látszó tenger egyik pillanatról a másikra a viharossá változik. Az ázott embereket eközben hipotermia is fenyegeti. A mentést lassítja, hogy egyre több a bajba jutott migráns és egyre kevesebb mentőhajó áll rendelkezésre.

Az olasz hatóságok szerint az idén rekordot döntött a migránshullám: több mint 171 ezer ember indult útnak a tengeren az olasz partok felé, ez a szám már most 19 százalékkal több mint amennyi tavaly érkezett egész évben, és 4,5 százalékkal haladja meg a 2014-es adatokat. 

Az idén egyebek között Nigériából (35 700), Eritreából (20 000), Guineából (12 300), Elefántcsontpartról (11 400), Gambiából (11 000) vagy Bangladesből (7500) érkeztek. Az ENSZ kimutatásai szerint az Olaszországba érkező migránsok 71 százaléka férfi, 14 százalékuk nő, 16 százalékuk kiskorú (nagyobb részük szülői kíséret nélküli kamasz). Ebben az évben legalább 4690 migráns vesztette életét a Földközi-tengerben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?