Zmajkovičová a béke önjelölt nagykövete

Pozsony |

<p>Új funkciót talált ki magának Renáta Zmajkovičová, a Smer parlamenti képviselője. Úgy döntött, a béke nagykövete lesz Szlovákiában.&nbsp;</p>

A tisztségbe önmaga nevezte ki, egy honlapot is elindított, amelyen több fényképen dokumentálja, ahogy a béke nagyköveteként kék papírgalambokat hajtogat és osztogat. A smeres miniszterek sem tudnak róla, hogy létezne ilyen funkció, ők senkit sem neveztek ki. A funkcióban a legfontosabb feladata saját bevallása szerint az, hogy olyan közeget alakítson ki az országban, amelyben mindenki békében élhet. „Az élet gyönyörűsége békében, ez az én misszióm” – foglalta össze tömören küldetését, majd elárulta azt is, hogy két síkban dolgozik és érez. „A béke és a nyugalom önmagamban, bennem, illetve a minket körülvevő konfliktusok békés megoldása” – próbálta pontosítani nehezen értelmezhető munkaköri leírását. Honlapján emlékeztet arra is, hogy időről időre, a Béke nagykövete nevű díjakat fog átadni művészeknek, de a megható emberi sorsokat is díjazni fogja. Zmajkovičová azután vált igazán közismertté, hogy kiderült, a pöstyéni kórház felügyelőtanácsának elnöke volt abban az időben, amikor az intézmény egy túlárazott CT-berendezést vásárolt. A történtek után távozott a parlament alelnöki posztjáról. Néhány hónappal később volt még egy jelenése a parlamentben, kidolgozott egy törvénytervezetet, amely megtiltotta volna, hogy az iskolákban egészségtelen élelmiszereket áruljanak. Mivel a jogszabály értelmezhetetlen és kivitelezhetetlen volt, végül a smeres képviselők sem szavazták meg. Új projektjéről, a béke nagykövetéről egyelőre nem sok mindenki tud, minimum a Smer miniszterei nem hallottak róla. „Végképp nem tudom, miről beszélnek, nem ismerem ezt az intézményt” – válaszolta a pluska.sk nevű hírportálnak Peter Žiga környezetvédelmi miniszter arra a kérdésre, hallott-e már a béke nagykövetéről. Martin Glváč védelmi miniszter szerint az egész kormány a béke nagykövetének tekinthető mert a béke politikáját hirdetik, ezért külön nagykövetre szerinte nincs szükség. Egyébként nem Zmajkovičová az egyetlen képviselő, aki néhány, parlamentben eltöltött hónap után elmerült a spirituális világában. Helena Mezenská (OĽaNO) államfőjelölti kampányában azt hangoztatta, hogy a Földnél magasabb dimenziókba emelkedett, s a kozmosz sugározta energiából táplálkozik.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?