Vonzóbbá tennék a családoknak a lakás-takarékpénztári spórolást

építkezés
Pozsony |

A pár napja elfogadott új kormányprogram szerint a Matovič-kabinet díjkedvezményekkel szeretné rávenni a szlovákiai családokat a lakás-takarékpénztári megtakarításaik növelésére. A lakás-takarékpénztárak vevők az ötletre, az elemzők pedig minden olyan változást üdvözölnek, ami spórolásra bírja a családokat.

A kormány elképzelései szerint a jövőben kedvezőbb elbírálásban részesülnének azok, akik családi szerződést kötnek a lakás-takarékpénztárakkal, az ilyen ügyfelek alacsonyabb díjakra számíthatnának, és – a gyermekek számától függően – a spóroláshoz nyújtott állami prémium is nagyobb lenne.

„Az Igor Matovič vezette kabinet a részletekről egyelőre nem nyilatkozott, nagy általánosságban azonban elmondhatjuk, hogy minden olyan lépést csak üdvözölhetünk, ami vonzóbbá teszi a lakástakarékoskodást”

– nyilatkozta Lukáš Bertók, a Wüstenrot Lakás-takarékpénztár marketingrészlegének az igazgatója.

A kormány elképzeléseire már felfigyelt a piac legnagyobb szereplője, az Első Lakás-takarékpénztár (PSS) is. „Reményeink szerint az új kormány a hivatali ideje alatt mindent megtesz a lakástakarék-piac stabilitásának a növeléséért. Mi minden olyan javaslatot támogatunk, ami ezt a célt szolgálja, a kormány új elképzeléseiről így készek vagyunk tárgyalni” – mondta el Radovan Slobodník, a PSS kommunikációs szakembere.

Az egy főre jutó lakossági hitelek és megtakarítások arányát tekintve Szlovákia az Európai Unió egyik legrosszabbul teljesítő államának számít

– figyelmeztet a ČSOB Lakás-takarékpénztár, amely szerint az elmúlt években látványosan megnőtt a lakosság hitelállománya, míg a spórolás háttérbe szorult. „A konzervatívabb szlovákiai takarékoskodók számára továbbra is a lakás-takarékpénztárak kínálják a legvonzóbb feltételeket, a tavaly életbe lépett változások – elsősorban az állami prémium csökkentése és az ennek az eléréséhez szükséges bevételi plafon bevezetése – azonban visszafogta a spórolási kedvet” – tette hozzá Anna Jamborová, a ČSOB szóvivője.

Jamborová szerint a tavalyi változások miatt épp a gyermekes családok kerültek hátrányba, hiszen ha a családot eltartó apa vagy anya bevétele meghaladja az említett bevételi plafont, már nem jogosult az állami prémiumra. 2019. január 1-jétől csak az a pénztártag jogosult az állami prémiumra, akinek a bevétele nem haladja meg az átlagkereset 1,3-szorosát. Tavaly változott a prémium nagysága is, míg korábban a prémiumot az egész évi betétek 5%-aként számolták ki, 2019-től az állami prémium már csak az egész évi betétek 2,5%-a, legfeljebb azonban 70 euró. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha a lakás-takarékpénztárba idén összesen 1000 eurót utalunk át, az államtól legfeljebb 25 eurót kaphatunk. Ahhoz, hogy valaki megszerezhesse a maximális 70 eurót, legalább 2800 eurót kell összespórolnia.

A korábbi szabályok szerint, ha az ügyfél a naptári év végén írta alá a szerződést, és a takarékpénztár számlájára szinte az utolsó pillanatban átutalt egy meghatározott összeget, akkor is jogosultságot szerzett a teljes állami prémiumra. Tavaly januártól azonban új szabály lépett életbe: aki a naptári év második felében köt szerződést, és csak akkor kezd el takarékoskodni, már csak az állami prémium felét kaphatja meg. Ez azt jelenti, hogy ha júliusban vagy később szerződünk a kiválasztott lakástakarékkal, idén az államtól legfeljebb 35 euróra számíthatunk. „A jelzett okok miatt a ČSOB is támogatja a kormány lakástakarékokkal kapcsolatos terveit, amelyekkel a családokon szeretne segíteni” – mondta Jamborová. Szerinte azon is el kellene gondolkodni, hogy a lakástakarékokban megspórolt összeget más célokra is fel lehessen használni. „Ebből téríthetnék például a bérlakásokban élők a lakbért is” – állítja Jamborová.

A családoknak nyújtott lakás-takarékpénztári kedvezményeket az elemzők is jó ötletnek tartják.

„Az egyik ilyen motiváló tényező az állami prémium növelése lehetne. A kedvezményezettek körébe azonban bevonnám a pályakezdő fiatalokat is, akik így már az első fizetésüktől elkezdhetnének spórolni a lakásukra”

– nyilatkozta Eva Šablová, a FinGO.sk pénzügyi tanácsadó társaság hitelezésért felelős igazgatója. Szerinte változtatni kellene az állami prémium eléréséhez szükséges feltételeken is. Šablová elhibázott lépésnek tartja például az áthidaló kölcsönnel kapcsolatos új szabályokat. A lakás-takarékpénztáraktól továbbra is felvehető áthidaló vagy úgynevezett köztes kölcsön, ami egyfajta előleg azoknak, akik még nem szereztek jogosultságot a rendes hitelre, tavalytól azonban már nem jogosultak az állami prémiumra azok, akik ilyen kölcsönt vettek fel. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?