Via Carpatia épül, Szlovákia is része lesz

Pozsony |

<p>A deklaráció célja a Via Carpatia megépítése, Észak- és Dél-Európa legrövidebb úton történő összekötése.</p>

Szlovákia hivatalosan is csatlakozott a lancuti nyilatkoztahoz, amelynek a célja az európai kontinens észak-déli irányú összekötése sztrádával a legrövidebb úton.

Hét ország közlekedési miniszterei találkoztak ebből a célból a lengyelországi Lancut városában, ahol Szlovákiát Ján Figeľ közlekedési miniszter képviselte – tájékoztatta a SITA hírügynökséget Ľubomír Tuscher, a minisztérium sajtóosztályának igazgatója.

A Via Carpatia Klaipeda-Kaunas-Bialystok-Lublin-Rzeszów-Kassa-Miskolc-Debrecen-Nagyvárad-Lugos-Calafat/Constanta-Szófia/Svilengrad-Thessaloniki városokat érintené. Az útvonal megépítésében Litvánia, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária és Görögország közreműködne. A szlovákiai, mintegy 120 kilométeres szakasz egyharmada két éven belül elkészül – tájékoztatott Figeľ.

A 2006-ban négy ország, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország közreműködésével tető alá hozott egyezményt bővítették, és a Via Baltica helyett a Via Carpatia megépítését határozták el. Szlovákiában ennek az észak-déli irányú útnak a része a D1 autópálya Kassa és Eperjes közötti szakasza. Várhatóan 2014-re elkészül az útvonal teljes szlovákiai szakasza, a Kassa-Migléc (Milhosť) és az Eperjes-Dukla gyorsforgalmi utak építése folyamatban van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?