Veszélyes betegség terjed a gyermekek között

szamárköhögés

Főleg azok a fiatalok érintettek, akiket nem oltottak be a fertőzés ellen.

Több európai országban, köztük Csehországban is megnőtt a szamárköhögéses megbetegedések száma. Egy rendkívül fertőző, bakteriális eredetű kórról van szó, amely a legnagyobb veszélyt az oltatlan gyermekekre jelenti, akiknél halálos szövődmények is kialakulhatnak.

A Cseh Állami Egészségügyi Intézet igazgatója, Barbora Macková szerint az eddigi fejlemények azt mutatják, hogy a fertőzés elsősorban azon fiatalkorúak között terjed, akiknek a szülei megtagadták gyermekük kötelező oltását.

A betegség egyik tipikus tünete a több hétig tartó, szűnni nem akaró, gyakran hányásba torkolló köhögés. A baktérium méreganyagai károsítják a légutak nyálkahártyáját, a légcsövet és a hörgőket, valamint a vérben is megjelennek. Végső stádiumban megnő a tüdőnyomás, ami szívelégtelenséghez vezethet.

Félő, hogy a szamárköhögés Szlovákiában is felütheti a fejét, ezért higiénikusok azt kérik a szülőktől, gyermekeiknek minél hamarabb adassák be a kötelező oltást, illetve ha ez még nem történt meg, és észlelik a tüneteket, azonnal forduljanak orvoshoz.

(tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?