Verés, három hét magánzárka a medvei gyűjtőtáborban

Pozsony |

<p>Felkészületlen táborszemélyzet, durva rendőri fellépés &ndash; ezt találta az ombudsman a medvei menekülttáborban.</p>

Jana Dubovcová ombudsman a medvei gyűjtőtáborban szeptember elején történt menekültverésről a sajtóból értesült. A vizsgálatot nehezítette, hogy a tábor igazgatója először nem engedte be az emberjogi biztost a táborba, majd pedig villámgyorsan vonatra ültették azokat, akik részt vettek a tiltakozásban. A tábor személyzete közül senki sem beszélt angolul. Feltételezhető, hogy a rohamrendőrök nemcsak a tábor étkezdéjében, hanem más helyiségeiben is verték a menekülteket. A tiltakozásban résztvevő mintegy 50 menekült egyike szerint ugyanis a rendőrök gumibottal verték és rugdosták őket. A belügyminisztérium korábban és most is jogszerűnek minősítette a rendőrség fellépését. Az ombudsman hivatala szerint azonban rendőrségnek nem volt joga a menekültek megbilincselésére, sem a motozásra és a szobáikat is jogtalanul kutatták át. A rendőrök az utasításokat is szlovákul adták ki, amit a menekültek nem értettek. „A történtek fényében az érintettek számára érthetetlen nyelven történő fellépést nem minősíthetjük arányosnak és elkerülhetetlennek” – szögezte le Juraj Jando, az ombudsman hivatalának munkatársa. A medvei gyűjtőtáborban történt törvénysértések sora itt nem ért véget. Az ombudsman hivatala három héttel az incidenst követően szúrópróbaszerű ellenőrzést tartott a táborban. Megállapították, hogy két menekültet elkülönítő zárkában tartottak. Az igazgató szerint ők gyanúsíthatóak a korábbi tiltakozás szervezésével, vezetésével. Ilyen zárkába azonban csak pontosan meghatározott indokkal kerülhetnek a táborlakók. „A menekültek elzárását nem indokolták meg, az érintettek nem foglalhattak állást, precedensértékű, hogy az elzárás ideje meghatározatlan időre szólt” – tájékoztatott Tomáš Čitbaj, a hivatal munkatársa. Az egyik elzárva tartottat egy nappal korábban, a másikat pedig a hivatal munkatársainak előre be nem jelentett látogatásakor, azaz három héttel az étkezdei incidenst követően engedték szabadon. „Az alapvető jogok súlyos megsértéséről van szó, 48 óránál tovább még a rendőrség sem tarthat fogva senkit. A tábor nem büntetés-végrehajtó intézet, ennek ellenére az elkülönítő helyiséget a legszigorúbb börtön körülményeinek megfelelően szerelték fel” – mutatott rá Čitbaj. Az elzárt menekülteket 24 órán keresztül megfigyelték, szociális szükségleteiket (WC) is csak kamera előtt végezhették el, éjjel-nappal égett a lámpa a helyiségben. Súlyos hiányosságnak minősül az is, hogy a tábor házirendje nem tartalmazza a menekültek jogait és kötelességeit, ami lehetőséget ad a visszaélésekre. „Felfoghatatlan, hogy egy olyan intézmény, amelyet a menekültek befogadására hoztak létre, nincs felkészülve a velük való kommunikációra” – mutatott rá Jana Dubovcová. Az ombudsman szerint a legrövidebb időn belül ki kell dolgozni a tábor megfelelő házirendjét. Angolul beszélő orvost és személyzetet, illetve tolmácsot kell biztosítani a menekülteknek. Mediátorok bevonásával kell megoldani a konfliktushelyzeteket. Rögzíteni kell az esetleges hatósági fellépéseket – a rohamrendőrök beavatkozását rendőrségi kamera itt sem rögzítette. Folyamatosan képezni kell a tábor kiszolgáló személyzetét a lehetséges jogi eljárásokról. Hasonlóképpen a menekülteket is kötelesek pontosan tájékoztatni arról, hogy mely jogszabályok értelmében járnak el velük szemben.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?