Vasárnaptól visszaszerezhető a szlovák állampolgárság

Pozsony |

<p>A Belügyminisztérium vasárnaptól kezdve visszaadja azoknak az állampolgárságát, akik 2010 után vesztették azt el - mindössze egy feltételhez kötik.</p>

A 2010-ben elfogadott törvény miatt eddig 970 állampolgárától búcsúzott el Szlovákia – ennyi ember vette fel más állam állampolgárságát. A magyarországi kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadása – amellyel jelentősen megkönnyítették a határon túli magyaroknak az állampolgárság megszerzését Magyarországon – vezetett oda, hogy a Fico-kormány törvénymódosítást hajtott végre 2010-ben. A mostani törvénymódosítási javaslat az akkori törvény enyhítését célozta meg kivétel bevezetésével.

A kivételt feltételhez kötik. Amennyiben valaki vissza kívánja igényelni szlovák állampolgárságát, ahhoz rendelkeznie kell állandó lakhellyel egy másik országban. Ez azt jelenti, hogy ha valaki magyar és szlovák állampolgárságot is szeretne, akkor ez abban az esetben lehetséges, ha Magyarországon állandó lakhellyel rendelkezik. A kérvényt az egyes megyék önkormányzatain, vagy Szlovákia nagykövetségén lehet beadni. A 2010-es jogszabály miatt a legtöbben csehre váltották szlovák állampolgárságukat. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?