Változtak a határátlépés szabályai, több kivétel is van

koronavírus határ

Hétfőtől 30 helyett 100 kilométerről is lehet ingázni Szlovákiába a szomszédos országokból. Ez azt jelenti, hogy nem kell karanténba vonulnia annak a Szlovákiában, a határtól 100 kilométeren belül dolgozó személynek, akinek a szlovák határtól számított 100 kilométeren belül van átmeneti vagy állandó tartózkodási helye a szomszédos országban. Szükséges felmutatniuk azonban a hét napnál nem régebbi negatív antigén- vagy PCR-tesztet – fogalmaz a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) határellenőrzésről szóló rendelete.

Azoknak a szlovák állampolgároknak sem kell karanténba vonulniuk, akik valamelyik szomszédos országban, a határátkelő 100 kilométeres körzetében élnek, de nekik is negatív tesztet kell felmutatniuk.

„A Szlovákia területén állandó vagy ideiglenes lakhelyre bejegyzett, és a szomszédos állam területén dolgozó ingázókra vonatkozó feltételek nem változnak" - mondta Daša Račková, a Közegészségügyi Hivatal szóvivője.

Teszt nélkül átléphetik a határt, és nem kell karanténba vonulniuk egyes, a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban és az erdészetben, az állattenyésztésben és az állategészségügyben dolgozóknak sem, ha a mentességet jóváhagyja a mezőgazdasági minisztérium.

Nem kell karanténba vonulniuk és tesztet felmutatniuk azoknak az uniós állampolgároknak és családtagjaiknak sem, akik Szlovákia területén keresztül egy másik uniós tagállamba utaznak. Ennek feltétele az, hogy nem állhatnak meg Szlovákia területén (kivéve tankolni), és az országba való belépéstől számított nyolc órán belül elhagyják Szlovákia területét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?