V4-es külügyminiszterek: az EU eddigi legsúlyosabb válságát éli

Prága |

<div>Az Európai Unió a legsúlyosabb válságát éli megalakulása óta. Ebben egyetértettek Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország, de még Németország és Luxemburg külügyminiszterei is, akik pénteken találkoztak Prágában. Nem egyezett azonban a véleményük a kötelező menekültkvótákat illetően.</div><div>&nbsp;</div>

A csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatón Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter elmondta: a minisztereknek hétből hat pontban egyezett az álláspontjuk. A tagállamok egyetértenek abban, hogy szükség van a külső határok hatékonyabb védelmére és a regisztrációs központok - ún. hotspotok - létrehozására is. Ezen kívül hatékonyabb együttműködést szorgalmaznak azokkal az országokkal, ahonnan a menekültek érkeznek.A hat külügyminiszter egyetértett abban is, hogy a jelenlegi menekültválságot összeurópai szinten kell kezelni, s üdvözölték az Európai Bizottság legutóbbi javaslatait a válság megoldására. Ugyanakkor a négy visegrádi ország, illetve Németország és Luxemburg továbbra is eltérően ítéli meg a menekültek kötelező befogadási kvótáit, amelyeket a migrációs válság megoldására az Európai Bizottság javasolt - derült ki a sajtótájékoztatón. Míg a visegrádi négyek egyhangúlag elutasítják a menekültek elosztására vonatkozó kötelező kvótákat, Németország és az EU soros elnöki tisztségét betöltő Luxemburg viszont támogatja. Lajčák ezzel kapcsolatban visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint a visegrádiak nem lennének szolidárisak a menekültprobléma megoldásában a többi uniós tagállammal. "Hozzáállásunk felelősségről vall" - jelentette ki Lajcák. Szerinte ugyanis nem megodott a probléma, hogyan tartsák a menekülteket olyan országban, ahol valójában nem is akarnak maradni. Lajčák véleménye szerint partnereiket is becsapnák, ha megszavaznák a menekültbefogadási kvótákat, miközben tudják, hogy a menekültek két héten belül úgyis elhagyják Szlovákiát. A visegrádi négyek állásfoglalásával, és főleg a szlovák állásponttal nem értett egyet Frank Walter Steinmeier német és Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter sem. Főként azt a magatartást ítélték el, ha valaki csak keresztényeket akar befogadni, muszlimokat nem. "Nem mondhatkjuk, hogy csak fehér bőrű embereket akarunk" - jelentette ki Asselborn. Hozzátette: nem elég egy vagy két országnak vállalni a felelősséget és a terheket, meg kell osztani azokat."Meg kell egyeznünk a még érkezők igazságos elosztásának módjában" - jelentette ki. Steinmeier hozzáfűzte: Európában nem szabad teret engedni a szélsőséges megoldásoknak, tehát lezárni a határokat elárulva ezáltal saját értékeinket, vagy pedig a másik oldalon szabad utat endedni mindenkinek, mert ezáltal az európai polgárok bizalmát veszítenénk el.  Szijjártó: akár 400-500 ezerre is nőhet a Magyarországra érkező menekültek száma Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a találkozón elmondta: akár 400-500 ezer menekült is érkezhet Magyarországra az év végéig, ha Magyarország nem erősíti meg déli határainak védelmét. Szijjártó Péter szerint eddig mintegy 180 ezer menekült érkezett Magyarországra. "Magyarország teljesíteni fogja kötelezettségvállalásait, és megvédi az Európai Unió külső határait". "A schengeni határok védelme a legfontosabb. Enélkül az összes többi intézkedés hatástalan" - jelentette ki a magyar diplomácia vezetője.    Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter úgy vélte, hogy az Európai Uniónak meg kellene változtatnia a migrációs válság kezelésére irányuló pénzügyi segítség rendszerét Magyarország javára. "Ma már nyilvánvaló, hogy Európa alábecsülte a balkáni utat, amely jelenleg egyértelműen az Európába tartó migrációs hullám legfontosabb útjává vált. Ezért meg kellene változtatni az európai pénzügyi támogatásokat Magyarország javára" - mondta. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI tudósítójának kérdésére elmondta: Magyarország eddig 6,7 millió euró nagyságú segítséget kapott a menekültválság kezelésére, míg kiadásai 120 millió eurót tettek ki. Németország, amely a migránsok legfőbb célországa, az idén mintegy 800 ezer bevándorlóra számít - jelentette ki Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter.  "Csak a mostani hétvégén mintegy 40 ezer menekült érkezésére számítunk" - jegyezte meg Steinmeier, aki ismételten szolidaritásra kérte az Európai Unió többi tagállamát a jelenlegi migrációs hullám kezelése érdekében. "Talán az Európai Unió történelmének legnagyobb kihívásáról van szó" - húzta alá a német diplomácia vezetője. (mti, sita)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?