Ukrajna, a kettészakított óriás

Keleti szomszédunk politikai berendezkedéséről nem sokat írt az elmúlt években a sajtó, így csak egy hónapja tudja az átlagolvasó, hogy az új államfőt Viktornak fogják hívni, de még a szakkommentátorok is folyamatosan keverik Janukovicsot és Juscsenkót. Pedig jelentős különbség van közöttük.

Az ország demokratizálódási folyamata már a kilencvenes évek elején megkezdődött, de rögtön az elején sikerült egy erős elnöki rendszert összehozni, így valójában az elmúlt években az ország szekerének rúdja arra fordult, amerre az államfő irányította. Az első demokratikusan megválasztott elnök Leonyid Kravcsuk, az ukrán parlament elnöke lett, majd 1994-ben egy szabad és demokratikus szavazás során Leonyid Kucsma váltotta őt fel. Öt évvel később, 1999-ben a második fordulóban 56 százalékkal újra államfővé választották. Bár kisebb számban, de már akkor is voltak nemzetközi megfigyelők az országban, s az EBESZ kisebb kifogásokkal demokratikusnak nyilvánította a választásokat. ĺgy volt ez 2002-ben a parlamenti választásokon is, melyet Viktor Juscsenko Mi Ukrajnánk elnevezésű blokkja nyert meg 23 százalékkal, mégsem tudott kormányt alakítani. Miniszterelnöknek végül a 11 százalékot szerzett Egységes Ukrajnáért blokk egyik kisebb tagjának, a Régiók Pártjának elnökét, a donyeci régió korábbi kormányzóját, Viktor Janukovicsot választották meg. A baloldali koalíciót a kommunisták és a függetlenként bejutott képviselők támogatják a mai napig. Kucsmát az elmúlt években egyre kevésbé fogadta el a világ demokratikusan gondolkozó fele, hiszen folyamatosan jöttek a botrányok, elég emlékezni az eltűnt, vagy meggyilkolt újságírókra. Sajnos, Szlovákia Rudolf Schusternek köszönhetően kilógott a sorból, biztosan sokan emlékeznek rá, hogy elnökünk kimondottan jó kapcsolatot ápolt Kucsmával.

A kettészakított ország

A politikával különösebben nem törődő ember számára is már az első forduló után egyértelművé válhatott, ebben az országban valami nincs rendben, hiszen egy merőleges vonallal pontosan ketté lehet osztania a választási eredmények alapján. Nyugat-Ukrajna Nyugat-barát Viktor Juscsenkót, míg Kelet-Ukrajna a Moszkva-párti Viktor Janukovicsot támogatja. Kelet vagy nyugat, jobboldal vagy baloldal, modern nacionalizmus, vagy oroszbarátság, az EU vagy Oroszország, a demokratizálódás folyatatása vagy az autoriter rezsim beteljesedése. És sorolhatnánk tovább az ellentéteket. De egyébként felesleges, mert ezek túlságosan leegyszerűsített párhuzamok, illetve ellentétek. Az első forduló alatt az ország legkeletibb régiójába, Luhanszkba sikerült eljutnom, ahol mintha valóban megállt volna az idő, ahogy az ország keleti felének egészében. Itt az orosz kisebbség aránya megközelíti az 50 százalékot, a régióban a parlamenti választások során taroltak a kommunisták, a városok és falvak főtereit továbbra is Lenin szobrok díszítik, s az emberek többsége is még ebben a világban él. Nekik közelebbinek tűnik Moszkva mint Kijev, s az ellenzék hangja alig jut el oda.

A hatalom és a média

Részben érthető a keleti emberek elszigeteltsége, hiszen hiába létezik országos sugárzással rendelkező, ellenzéki hangvételű tévécsatorna, a Kanal 5, ha az ország keleti felében központi nyomásra a kábelszolgáltatók egyszerűen nem veszik fel a csatornát a listára. ĺgy az ottani embereknek az állami televízió, a kormányközeli klánok által uralt magáncsatornák, illetve az orosz adók maradnak, melyek hihetetlen kormánypropagandát folytattak a választások előtt, alatt, és ez a folyamat a mai napig tart. Ennek ékes példája volt az, amikor a héten a parlament rendkívüli ülésén Juscsenko bár jogi alap nélkül, de szimbolikusan letette az elnöki esküt, az állami televízió egyszerűen megszakította a műsor sugárzását. Ez jellemző a tüntetésekre is, hiszen hiába vonul fel több százezres tömeg Kijevben, a 48 milliós ország keleti felébe erről csak kozmetikázott hírek jutnak el, ha egyáltalán eljutnak.

A fiatalok a választásokon

Ahogy a demokratizálódó országok többségében, Ukrajnában is komoly munkát végeznek a nemzetközi és helyi civil szervezetek, melyek a jogállam építését, a civil társadalom megerősödését tűzték zászlajukra. Itt is, ahogy minden más hasonló országban, a legkönnyebben mozgósítható csoport a fiatalok. A legerősebb diákszervezet a Pora tagjai halált megvető bátorsággal szállnak szembe a hatalom önkényuralmával és csalásaival szembe. Ezek a fiatalok azok, akik éjszaka a legnagyobb havazásban sátrakban alszanak Kijev főterén, ők azok, akik ha kellett eléfeküdtek azoknak az autóbuszoknak, melyek Janukovics támogatóit szállítgatták körbe-körbe az országban, hogy hamis, vagy több példányban kiállított szavazóigazolványokkal juttassák több szavazathoz a jelenlegi miniszterelnököt. Ezeket a fiatalokat szerencsére külföldi társaik is támogatják. Nagyon jó képzést és folyamatos morális támogatást kaptak egyebek mellett a szerb Otpor tagjaitól, melynek pár éve sikerült megbuktatnia a Balkán legnagyobb urát, magát Milosevicset. De ott vannak Ukrajnában a grúz fiatalok is, hiszen az ő tapasztalataik a legfrissebbek, az ő segítségükkel bukott meg tavaly az előző rezsim. És ott van több közép-európai civil szervezet képviselője is, hiszen nekünk is ki kellett harcolnunk saját szabadságunkat.

Jogállamiság kontra forradalom?

Az, hogy a kormány elcsalta a választásokat, minden épeszű ember, a nemzetközi szervezetek, az európai országok és az USA számára is egyértelmű. Ilyen hangnemben nyilatkozott és nyilatkozik mindenki. Az EU és az USA már most egyértelművé tette, hogy csak egy demokratikus úton megválasztott államfővel hajlandók megfelelő módon tárgyalni. Nem véletlen, hogy csak Vladimír Putyin orosz elnök volt az egyetlen, aki gratulált Viktor Janukovicsnak a győzelméhez, és felszólította az EBESZ-t, az EU-t és az USA-t, hogy ne szóljanak bele egy demokratikus ország törvényesen lezajlott választásába.

A hét első felében az ukrán parlamentben még nem volt meg a megfelelő többség ahhoz, hogy egy tiszta jogi procedúrával leváltsák a központi választási bizottságot. Az ügy a kommunistákon bukott meg, akik kijelentették, azért nem támogatják az egész procedúrát, mert a forradalmi hangulatot a nyugati titkosszolgálatok szítják.

Egyelőre még nem tudni, hogy demokratikus, vagy véres forradalom útján lesz képes az ellenzék kikényszeríteni a választási eredmények megváltoztatását. Az viszont már most egyértelmű, hogy a két forduló alatt leadott szavazatok alapján nem lehet eldönteni, hogy valójában ki nyerte meg a választást, hiszen annyi volt a csalás. ĺgy egy vér nélküli forradalom talán csak morális alapon juttathatja Viktor Juscsenkót az elnöki székbe. Az elvileg független bíróságok megvizsgálhatják, hogy milyen konkrét csalások történtek, de több tízmillió szavazatot nagyon nehéz lesz újra ellenőrizni. ĺgy a legtisztább az lenne, ha hamarosan megismételnék a választásokat. Ahogy Grúziában tették. Csak ez egy kicsit nagyobb ország, amely feletti hatalmának elvesztését Oroszország nem fogadná el olyan könnyen. És akkor továbbra is itt van a többé-kevésbé demokratikus módon megválasztott parlament, melyben a jelenlegi kormányfőnek és elnökjelöltnek van többsége.

A szerző a választás első fordulóján az EBESZ megfigyelőjeként vett részt