Újabb orvossztrájk jöhet

Pozsony |

<p>Újabb orvossztrájk fenyeget, ezúttal a zsolnai egyetemi kórház miatt készül sztrájkolni az Orvosszakszervezet (LOZ).</p>

Ha jövő héten a kórház vezetése nem jut egyezségre a belgyógyászati osztály rossz munkakörülmények miatt felmondott 13 orvosával, a szakszervezet kész országos sztrájkot hirdetni. Peter Visolajský, a LOZ elnöke szerint az orvosok nem engedhetik meg, hogy társaik arra fizessenek rá, hogy kiálltak a betegek jogaiért. Az orvosoknak négy követelésük van: a belgyógyászati osztály felújítása, több betegágy, az osztály új főorvosának transzparens pályázaton való kiválasztása és a felmondásukat töltő orvosok visszavétele. „Ha a párbeszéd csődöt mond, ha az igazgató nem lesz tekintettel a belgyógyászati osztály igényeire, és arra, hogy az orvosok nem követelnek semmi mást, csak a kialakult helyzet megoldását, akkor kénytelenek leszünk megtenni a következő lépést” – jelentette ki Visolajský. A LOZ tegnap levélben tájékoztatta álláspontjáról Robert Fico miniszterelnököt. Az osztály felújítását már a kórház korábban lemondott igazgatója, Štefan Volák is megígérte, az egészségügyi miniszter pedig tíz betegágyas bővítésre tett ígéretet. Az orvosoknak azonban nem tetszik, hogy Pavol Dugaj, az új igazgató Renáta Oláhovát bízta meg az osztály vezetésével. A tiltakozó orvosok szerint ő nem tudja megoldani az osztály problémáit. Az sem tetszik nekik, hogy Dugaj március 31-én azonnali hatállyal véglegesen felmondott volna a tiltakozóknak. Igaz, felajánlotta nekik, hogy újra beadhatják a jelentkezésüket, és egyenként foglalkoznak is azzal. Februárban a belgyógyászat 14 orvosa nyújtotta be felmondását a rettenetes munkakörülmények, és az osztály zsúfoltsága miatt. Állításuk szerint sokszor olyan betegeket is haza kellett küldeniük, akik még kórházi kezelésre szorultak, az osztály átlagos kihasználtsága pedig jóval 100 százalék felett volt. A két hónapos felmondási idő április végén jár le, egyikük azonban már időközben visszavonta azt. (lpj, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?