Újabb mentőállomások új kézben

Pozsony |

<p>Újabb 119 mentőállomás üzemeltetéséről döntött az egészségügyi minisztérium, az SDKÚ szerint a jól fizető szolgáltatást előre kiválasztott cégek kapták meg. Az ellenzék már az első pályázati kör elbírálását is kifogásolta, akkor 78 mentőállomás üzemeltetési jogát pályáztatta meg a minisztérium.</p>

„Nem meglepetés, hogy újra ugyanazok a cégek nyerték el a mentőállomások többségének üzemeltetési jogát” – jelentette ki Viliam Novotný (SDKÚ). A legsikeresebb pályázók közé tartozik a Falck Mentő, a két állami intézmény, a Pozsonyi Mentőszolgálat és a Kassai mentőszolgálat, de sikeresen pályázott a komáromi ZaMED Kft., és a limbachi LSE Kft is. A 119 mentőállomás üzemeltetési jogán 22 pályázó osztozott, köztük több kórház is elnyerte a közelében lévő mentőállomás üzemeltetési jogát.
Az Egészségügyi Mentőszolgálatok Szövetsége (APZZS) szerint akárcsak augusztusban, most is manipulálták az eredményeket. „Abszurd, hogy olyan cégek nyertek, melyek az alapfeltételeket sem teljesítik” – jelentette ki Michal Behelka, a szövetség alelnöke. Az első körben több olyan pályázó nyert, amely nem rendelkezett elegendő számú mentőautóval és személyzettel. A minisztérium szerint a feltételeket elég az üzemeltetés megkezdésekor teljesíteni, és a pályáztatással minden rendben volt. Az SDKÚ szerint azonban gyanús, hogy a Pozsonyi Mentőszolgálat már nyáron pályázatot írt ki 140 mentőautóra. A Közbeszerzési Hivatal ugyan eljárási hibák miatt megszüntetette a pályázatot, de a cég újra kiírta. Novotný szerint ez azt igazolja, hogy a cégnek gyorsan mentőautókat kell szereznie azokra a pontokra, melyekre üzemeltetési jogot kapott.
Az első pályázati körben kiírt 78 állomásból 18–18 állomás elnyerésével a Falck és az állami Pozsonyi Mentőszolgálat volt a legsikeresebb. A Falck a második körben a 119 állomásból 44 üzemeltetését nyerte el, az állami Pozsonyi és Kassai Mentőszolgálatok 17, illetve 16 állomás üzemeltetésével. A ZaMED Kft. 10, az LSE 7 állomás üzemeltetését nyerte el.
A ZaMED elsősorban Dél-Szlovákiában működtet állomásokat, az első körben elnyert három állomással együtt már 13-at üzemeltethet. A cég többségi tulajdonosa a Slovenská Dunajská Konštrukčná a.s. melynek igazgatótanácsi elnöke Gyurovszky László volt régiófejlesztési miniszter, és a vezetésében Világi Oszkárhoz közelálló emberek is találhatók.
A mentőállomások fenntartását az egészségbiztosítók finanszírozzák, ha mentőorvossal működik, akkor havonta 27 ezer eurót (813 ezer korona), ha csak mentőápolóval, akkor 17 ezer eurót (512 ezer koroná) fizetnek havonta egy állomás után. (lpj, t, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?