Továbbra sincs infláció

Pozsony |

<p>Az elmúlt hónapban felgyorsult az árak csökkenése. Már júliusban is 0,1 százalékkal maradt el az átlagos árszint az egy évvel korábbitól, a statisztikai hivatal tegnap közzétett elemzése szerint augusztusban pedig még ennél is nagyobb, 0,2 százalékos éves áresést mértek.</p>

Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője szerint ez elsősorban az élelmiszereknek köszönhető, amelyekhez átlagosan 1,7%-kal olcsóbban juthatunk hozzá, mint egy évvel korábban, 1%-kal csökkent a közlekedés ára, ráadásul olcsóbban telefonálhatunk, és csökkentek a rezsiköltségek is.

Eddig 2010-ben nőttek a legelenyészőbb mértékben az árak, amikor – a gazdasági válság kirobbanását követő durva keresletcsökkenés miatt – alig 1%-os inflációt mértek Szlovákiában. Azt követően fokozatosan felgyorsult az árak emelkedése: 2011-ben már 3,9, 2012-ben pedig 3,6%-os volt az infláció. Tavaly azonban újra fordult a helyzet: a lakossági fogyasztás csökkent, az infláció pedig 1,4%-ra esett vissza. Mivel az év nagy részében csökkentek az árak, a statisztikai hivatal becslése szerint 2014-ben az infláció alig haladja majd meg valamivel a 0 százalékot, vagyis gyakorlatilag éves szinten is az árak stagnálásáról beszélhetünk.

„Az inflációra a legnagyobb hatást az elkövetkező időszakban is az élelmiszerek gyakorolják majd” – állítja Boris Fojtík, a Tatra banka elemzője, aki arra figyelmeztet, hogy egyelőre nem lehet tudni, milyen hatása lesz az orosz élelmiszer-embargónak. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint azonban az embargó miatti túlkínálat és a viszonylag jónak mondható termés az élelmiszerárak további csökkenéséhez vezet, ami az infláció alakulására is rányomja a bélyegét. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?