Továbbra sincs egyezség a koalícióban a maximális nyugdíjkorhatárról

Ján Richter

A kormánykoalícióban továbbra sincs egyezség arról, hogy hogyan oldják meg a maximális nyugdíjkorhatár kérdését. Ján Richter (Smer-SD) munkaügyi miniszter elmondta, hogy két lehetséges javaslat jön számításba.

„A kérdés egyelőre még nyitva áll a politikai döntések előtt, a koalíciónak pedig foglalkoznia fog kelleni ezzel. Két javaslat van. A hídas kollégák egy másféle nyugdíjplafonról beszélnek, amelyet cseh modellnek neveznék, mert az nagyjából hasonlít rá. Ha az egyik javaslatot elfogadjuk, akkor a másiknak nem nagyon lesz értelme és megalapozottsága. Ezért van szükség arra, hogy rendet rakjunk ezekben, és hogy a politikai döntések megfeleljenek az egyik és a másik javaslat szempontjából is” – közölte csütörtökön Richter.

Jelenleg egy alkotmánytörvény-javaslat van a parlamentben, amely szerint a nyugdíjba vonulás éve maximum 64 év lehetne. Az első olvasat utáni szavazást azonban a parlament szeptemberi ülésére halasztották. A Smer-SD jelezte, hogy ha őszig nem születik egyezség az alkotmánytörvényről, akkor a párt egyszerű törvényként terjeszti elő a maximális nyugdíjkorhatárról szóló javaslatot.

A Smer-SD-n kívül az SNS is támogatja a nyugdíjplafon bevezetését. A témáról bizonyos feltételek mellett hajlandók tárgyalni egyes ellenzéki pártok is. A javaslatot ugyanakkor elutasítja az SaS, és a Most-Híd is kritikusan áll hozzá a kérdéshez. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?