Több Regionális Közegészségügyi Hivatal is tesztelőpontot hoz létre

országos tesztelés

Több Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) is felkínálta az antigéntesztekkel való ingyenes tesztelés lehetőségét a COVID-19 betegség kiszűrése céljából. Jelenleg 24 mintavételi pont működik, de már dolgoznak az újabbak létrehozásán. A TASR-t pénteken tájékoztatta Daša Račková, a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szóvivője. Emlékeztetett: Szlovákiában összesen 36 RÚVZ van.

Ján Mikas országos tisztifőorvos azt állítja, hogy a már meglévő mintavételi pontok hálózatának országos bővítése nagyon fontos. „Alapvető fontosságú az egyén egészségének a védelme, ezért fontos lesz, hogy az antigéntesztelés lehetőségét minél többen kihasználják. A járványügyi helyzet nálunk és a környező országokban továbbra is súlyos. Az antigéntesztek segítségével azonosítani tudjuk a legfertőzőbb egyéneket, a teszt eredményét pedig az emberek gyorsan megtudják” – mondta.

Az ÚVZ SR folytatja azoknak a személyeknek az alapos felkutatását, akik pozitív teszteredményt produkáló személlyel kerültek kapcsolatba. Hozzátette: azoknak, akiknek a teszteredménye pozitív lett, illetve akik szoros kapcsolatban vannak egy ilyen személlyel, karanténba kell vonulniuk. Ezenkívül be kell tartani a körzeti orvos és a helyi Regionális Egészségügyi Hivatal utasításait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?