Több mint kétezren Gömbaszögön

<p>Idén újabb látogatói csúcsot döntött a Gombaszögi Nyári Tábor. Karel Schwarzenberg volt a rendezvény egyik legillusztrisabb vendége.</p>

Hétfőn reggel hivatalosan is véget ért a 2015-ös gombaszögi tábor, melynek – mint 2005 óta egy év kivételével mindig – Krasznahorkaváralja adott otthont. A rendezvény még mindig bővülő fázisában van. Évről évre több szervezet jelentkezik társszervezőnek, idén a tábor 5 napja alatt a programok száma átlépte a 260-at. Emiatt néhány résztvevő kevésbé hangsúlyosnak érezte a közéleti, politikai jellegű beszélgetéseket, ám ezek idén sem hiányoztak, csak mivel egyéb, főként ismeretterjesztő és szórakoztató műsorokkal bővült a kínálat, optikailag kevesebbnek tűnhetett.

Pártelnöki vita nélkül

Idén elmaradt a Híd és az MKP elnökének gombaszögi vitája, Bugár Béla ugyanis ezúttal nem fogadta el a meghívást (volt év, amikor Berényi Józsefet kellett győzködni). „Az elmúlt hetek eseményeinek okán a rendezvény egyértelmű kampánytöltetet kapott. Úgy gondolom, ilyen körülmények között politikusainknak Gombaszögön részt venni, úgymond kampányolni biztosan nem lenne helyes, hiszen a rendezvény annál többre érdemes” – írta a Híd elnöke a tábor szervezőinek.

„Nem akarom kommentálni, hogy ki milyen célból vett részt a táborban az elmúlt években. Mi, ahogyan korábban is, fórumot biztosítunk a különböző nézetek ütköztetésének. A jövőben is mindenkit szívesen várunk” – nyilatkozta lapunknak Orosz Örs főszervező. Az egyedüli MKP–Híd vita az Új Szó Stúdióban zajlott, oktatáspolitikai témában.

Érkezik a herceg

A tábor talán legrangosabb vendége, egyben közéleti szereplője Karel Schwarzenberg korábbi cseh külügyminiszter, Václav Havel egykori kancellárja volt – őt már korábban is hívták a szervezők, a jeles cseh közéleti személyiségnek most sikerült Gombaszögöt beiktatni sűrű programjába.

„Gombaszögben az a zseniális, hogy még emberi léptékű a tábor, nem az az ipari, arctalan tömegrendezvény. Emellett pedig mégis sok szakmai, közéleti programot tud ajánlani: napközben okosodunk, este pedig lehet koccintgatni, koncertet hallgatni” – mondta lapunknak Feledy Botond külpolitikai elemző, aki a Külpolitikai Újságírásért Egyesülettel több programot is szervezett.

„Nagyon pozitív benyomásaim voltak. Azt hittem, a hőségben 5–10 másnapos embernek fogunk beszélni a görög válságról, ám aktív és nagyszámú közönségünk volt. Csak jókat tudok mondani az eseményről, programkínálatában, szervezettségében nagyon magas színvonalon áll” – fejtette ki Gál Zsolt közgazdász, egyetemi oktató.

Több táborlakó

Nőtt az egyedi regisztrált táborlakók száma is: tavaly 1500-an, idén 2000-en (a tegnapi előzetes statisztika alapján pontosan 2001-en) laktak a táborban. Összesen mintegy 500 sátort vertek fel, a részletes statisztikát a következő napokban fogják elkészíteni a szervezők.

„A tábor egyértelműen a legnagyobb hazai magyar ifjúsági rendezvénnyé vált” – véli Orosz Örs, aki szerint a cél a további bővülés, így jövőre is várják az újabb társszervezőket és az érdeklődőket is. A rendezvény az egyetemista diákság mellett nyitni szeretne az elmúlt tíz évben itt táborozó, azóta családot alapító fiatalok felé is, idén először volt Gombaovi, amelyben szakképzett pedagógusok vigyáztak a legkisebbekre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?