Több lesz a munkanélküli

Pozsony |

<p>Egyre több szervezet ellenzi a foglalkoztatási törvény módosító tervezeteit. A tárcaközi egyeztetésen lévő törvénymódosító javaslathoz eddig 135 hozzászólás érkezett különböző intézményektől.</p>

A legtöbb kifogás az ellen van, hogy a szociális minisztérium megszüntetné a munkahivatalban regisztrált személyek munkavégzési lehetőségét. A hatályos jogszabály szerint a bejegyzett munkanélküli havonta maximum 143 eurót kereshet, ebben az esetben még nem veszik ki őt jegyzékből, a munkanélküli-segély mellett is joga van dolgozni. Jövő áprilistól ezt a kormány megszüntetné, azzal az indokkal, hogy a megbízási szerződés (dohoda) alapján végzett munka már munkaviszonynak számít.

A Fico-kormánnyal általában egyetértő Szakszervezetek Konföderációja (KOZ) szerint a munkanélküliség így csak statisztikailag csökken, az érintettek viszont anyagilag az eddiginél is rosszabb helyzetbe kerülnek, hiszen valószínűtlen, hogy a munkaadók a nyilvántartott munkanélkülit, aki jelenleg maximum 143 euróért dolgozik, felveszik állandó munkaviszonyba – ekkor ugyanis már a „dohodás” után is nekik kell például az egészségügyi járulékot fizetnie.

Bírálja a tárca tervét Peter Pollák romaügyi kormánybiztos is. Rámutatott, ez negatív hatással lesz a roma közösségekre, még nehezebben fognak bekerülni a munkapiacra. A jelenlegi szabályok megőrzését tartja kívánatosnak a Foglalkoztatáspolitikai Intézet is, amely úgy véli, azzal, hogy a minisztérium megszünteti az ilyen munkavégzés lehetőségét, megfosztja a munkanélkülit a munkavégzési szokások megtartásától is, növekedni fog a szociális segélyből élők száma, és több lesz a feketemunka is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?