Tízmillió eurót különítenek el a kezdő pedagógusok fizetésének emelésére

tanár illusztráció

Szeptembertől emelkedik a kezdő pedagógusok és szakdolgozók bére – közölte az Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezete (OZPŠaV). 

Pavol Ondek, a szakszervezet elnöke szerdán úgy tájékoztatta a TASR-t, hogy mintegy 10 millió eurót különítettek el erre a célra.
 

„Többször is tárgyaltunk az oktatási és a pénzügyminisztérium illetékeseivel, és  2020-as évre mintegy 33 millió eurót különítenek el fizetésemelésre. Úgy véljük, ezzel az intézkedéssel vonzóbbá tehetjük a pedagóguspályát a fiatalok körében”

– közölte Ondek.
 

Második olvasatba utalta a Parlament a közérdekű tevékenységet végző munkavállalók javadalmazásáról szóló törvény módosítását. A változás szeptember 1-jétől lépne életbe, különös tekintettel az oktatás összes területén tevékenykedő pályakezdő pedagógusra és szakdolgozóra, függetlenül attól, milyen iskolában, oktatási intézményben dolgoznak. A változás az egyetemi oktatókat, a kutatási és fejlesztési területen dolgozókat valamit a doktori ösztöndíjasokat is érinti.

„Az alapilletmény 9,5 százalékkal, a felsőoktatásban dolgozóké pedig 8,7 százalékkal emelkedik. Ezzel a változással nem kerülnek hátrányos helyzetbe a hosszabb ideje a pályán lévő kollégák" - mondta az egyesület elnöke. Megjegyezte, hogy az iskolai szakszervezetek felhívják a figyelmet a pályakezdő pedagógusok és a szakdolgozók, valamint az egyetemi kutatás és fejlesztés területén tevékenykedők alacsony fizetésére. Az oktatási minisztérium álláspontja szerint a törvénymódosítás célja, hogy már a pályájuk elején magasabb bért kapjanak a tanítók. „Ez egy lépés afelé, hogy vonzóbbá tegyük ezt a pályát a középiskola végzősei és a pályakezdő diplomások körében. A felmérések szerint éppen az alacsony tanítói fizetések miatt nem érdekli a fiatalokat a pedagógiai pálya" – közölte az oktatási tárca kommunikációs osztálya.

A javaslat célja, hogy a kezdő tanárok fizetését minél jelentősebben megemeljék, ugyanakkor érvényes maradjon az az elv, hogy a tapasztaltabb tanárok többet keresnek, mint a fiatalok. „A kezdők fizetését 76,50 euróval kell emelni. Míg ma a kezdőfizetés 805 euró, az emelés után 881,50 lesz" – zárta az oktatási tárca.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?