Taraba a jövő év elején akarja előterjeszteni a EIA-t érintő törvénymódosítását

Tomáš Taraba

Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter a jövő év elején akarja a parlament elé terjeszteni a környezetvédelmi hatástanulmányok (EIA) készítését érintő törvénymódosítását. A tárca abban érdekelt, hogy a befektetők ne hagyják el Szlovákiát az alapvető törvényi szabályozáson túlmutató kötelezettségek teljesítése miatt. Ezt Björn Helldén, a Volvo Car Košice autógyár igazgatójával, Denisa Žiláková közlekedési és Kamil Šaško gazdasági államtitkárral folytatott pénteki találkozóján mondta.

A tárgyalás témája az ún. goldplating volt, azaz olyan szigorú előírások alkalmazása, amelyeket még az egyes köz- és magánprojektek környezeti hatásvizsgálatáról szóló európai irányelv sem ír elő. A miniszter szerint riasztó a jogszabályok jelenlegi állapota ezen a területen.

„A projekteket 20 évvel ezelőtt elfogadott törvények alapján bírálják el. Egyes határidők olyan rövidek, hogy szinte teljesíthetetlenek, mások viszont túl hosszúak. Nincsenek megoldva az alapvető kérdések, mégis szigorúbb eljárási követelményeket támasztunk, mint amilyeneket az Európai Unió megkövetel tőlünk. Ez a helyzet hosszú távon egyszerűen fenntarthatatlan” – állapította meg Taraba. A minisztérium szerint a Volvo autógyár képviselői értékelték a zöldtárca e téren tett lépéseit.

Taraba rámutatott: a zöldtárca nagyon szigorúan be fog tartani minden uniós szabványt, és érvényesíteni fogja ezeket. A tárgyalófelek ezenkívül megállapodtak a szorosabb együttműködésben és további munkatalálkozók szervezésében is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?