Szociális csomag: újratöltve

Pozsony |

<div>Robert Fico &nbsp;gyorsan leporolta első és második szociális csomagját. A bősi népszavazás Smer számára kényelmetlen eredménye után témát váltott, s pontosította &bdquo;hangulatjavító&rdquo; intézkedéseit. Decemberben jön a harmadik csomag, minden eddiginél nagyobb keretösszeggel.&nbsp;</div><div>&nbsp;</div>

Hétfőn még kellemetlen kérdésekre kellett válaszolnia a belügyminisztériumnak és a kormányhivatalnak a bősi népszavazással kapcsolatban, ma gyorsan témát váltottak: Fico ismét bemutatta a két hónapja elfogadott és egyszer már prezentált második szociális csomagját. Igaz, a miniszterelnök új részleteket is elárult, s előrevetítette: a harmadik szociális csomag minden eddiginél nagyobb lesz, s nevével ellentétben nem népjóléti, hanem a vállalkozókat dotáló programról van szó.  A három csomag összesen egymilliárd euróba kerül. Hogy miből állják? „Javult az adóbehajtás, 1,6 milliárd euróval több adót szedtünk be” – mondta Fico. A tavalyi első csomag 250 millióba került, a most indított második kb. 300 millióba, a maradék nem egész fél milliárd eurót pedig az év végén bemutatandó harmadik pakkra különítik el. A harmadik csomagot decemberben mutatja be a kormány, három hónappal a választások előtt – Fico szerint az csak 3–4 intézkedést fog tartalmazni, kizárólag cégeket segítő, vállalkozásösztönző eszközöket. Fico egy új „szociális táblát” is bemutatott, amelyen 15 pontba szedett vállalásai szerepelnek – ezeken fogja fokozatosan kipipálni. A tábla alján a vladnybalicekpreludi.sk internetes oldal címe szerepel, amelyre kattintva viszont nem a kormány erre specializált információs portáljára jutunk, hanem a Smer honlapjára. Kérdésünkre, hogy a kormány ezzel egy párt weboldalát hirdeti-e, s hogy ezt közpénzből teszi-e, a kormányhivatal azt felelte: kérdésünk irreleváns, mivel egypárti kormányt van. „A tábla és az internetes oldal elkészítését a Smer állja” – szólt a válasz. Ficóék a szociális csomagok esetében rendszeresen keverik a kormányzat és a Smer szerepkörét: a csomagokat a párt kongresszusán ismertetik, miközben közpénzekből fizetik az intézkedéseket. További részletek szerdai nyomatott kiadásunkban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?