Szlovákiát is leteríti a világválság

Pozsony |

<p>A Szlovák Nemzeti Bank legfrissebb prognózisa már azzal számol, hogy az ország gazdasága 2,4 százalékkal esik vissza idén – közölte tegnap Peter Ševčovic, a jegybank monetáris tanácsának tagja. Az önálló Szlovákia történetében még nem volt példa visszaesésre. A hanyatlás eredményeként idén 60 ezerrel nőhet az állástalanok száma. A Szlovák Nemzeti Bank (NBS) az első állami intézmény, amely már hivatalosan is recessziót vár, igaz, néhány napja Robert Fico miniszterelnök már felvetette az 1% körüli visszaesés valószínűségét.</p>

Jelentős lefékeződésről van szó, hiszen a nemzeti bank 2009 januári előrejelzése még 2,1 százalékos növekedésről szólt, tavaly pedig még 6,4 százalékkal emelkedett a bruttó hazai össztermék (GDP). Martin Barto, a jegybank alelnöke jövőre viszont 2%, 2011-ben pedig 3,2% körüli növekedést prognosztizál, feltéve, hogy a világgazdaság jövőre növekedési pályára áll. Ševčovic kijelentette: önmagában a januári gázkrízis éves szinten 0,5 százalékkal vetette vissza a gazdaság növekedési ütemét.

A recesszió hatására a munkanélküliség is látványosan nő: a jegybank idén az állástalanok számának 60 ezres emelkedésével számol, a munkanélküliek aránya a mostani 10 százalékról felkúszik 11-12% közé. „Szlovákia gazdasága kicsi és nyitott, így nem lehet sziget a háborgó világgazdaság tengerében. Nincs olyan intézkedés, ami segítené megőrizni a gazdasági lendületet. A visszaeső export és a kisebb lakossági fogyasztás óhatatlanul lehúzza az országot” – magyarázta Ševčovic, hozzátéve: a recesszió hatására csökken az inflációs nyomás, éves szinten csupán 1,7%-os pénzromlással számolnak (korábban 2,4%-ot jeleztek). (t, č, shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?