Szlovákia tíz évvel ezelőtt váltotta le a mečiarizmust

Az 1994 és 1998 közötti időszak a legsötétebb korszakok közé tartozik Szlovákia legmodernebb kori történetében. A Vladimír Mečiar vezette kormányzat mindent „lehengerelve“ vezette az országot, minden kritikus hangot el kívánt hallgattatni. Aki nem volt a kormányfővel, az ellene volt - szinte az egész időszakra jellemző volt Mečiar miniszterelnök és Michal Kováč államfő konfliktusa. Miután Kováč ellentmondott Mečiarnak, a kormányfő minden lehetséges módszerrel el kívánta őt mozdítani posztjáról. 1995-ben a titkosszolgálat elrabolta az elnök fiát, később az akció egyik kulcsszereplője gyilkosság áldozata lett. A koalíció az ellenzéket is el kívánta hallgattatni, a HZDS-ből távozni kívánó František Gauliedert pedig törvénytelenül megfosztották parlamenti mandátumától. Gustáv Krajči belügyminiszter a kormányfő utasítására meghiúsította az 1997-es, közvetlen államfőválasztásról szóló referendumot. Az 1994-ig még nem privatizált nagyobb vállalatokat a kormányzat saját embereinek osztogatta szét a cégek reális értékének töredékéért - a vállalatok egy része pár éven belül csődöt mondott, hozzájárulva a későbbi rekordmértékű, közel 20%-os munkanélküliséghez.
„Jelenleg egy fekete folt van Európa térképén, melyet Szlovákiának hívnak“ -mondta az országról Madeleine Albright, a Clintonkormányzat külügyminisztere.
1998-ban óriási méreteket öltött a társadalmi mobilizáció. Rekordméretű választási részvétel (84,24% - csak az 1990-es, első szabad választásokon volt magasabb) mellett a regnáló kormányfő vezette mozgalom pár tized százalékkal ugyan megnyerte a voksolást, ám nem tudott kivel kormányt alakítani, így pár héten belül át kellett adnia a stafétabotot az ellenzéknek.
Az SDK, az SDĽ, az MKP és az SOP alkotta négyes hozta létre az új kormánykoalíciót, mely ráadásul alkotmányos többséggel (93 képviselő) is rendelkezett. Az új koalíción belüli ellentétek viszont már az elkövetkező hónapokban megmutatkoztak. A baloldali politikusok egy része a választások után az ún. kiskoalíciót sürgette, melynek nem lett volna része az MKP. Később a katasztrofális gazdasági helyzet orvoslásával kapcsolatban jöttek elő az újabb nézeteltérések, az SDĽ ellenezte a jobboldali pártok által javasolt gyors, ám fájdalmas gazdasági reformok bevezetését. Ugyancsak a baloldali párt akasztotta meg a Mečiar amnesztiarendeleteit eltörölni hivatott alkotmánytörvény elfogadását is. A volt kormányfő és egykori kegyeltjei 1998 után elkerülték a felelősségre vonást - a szétlopott vállalatok vezetői és magánosítói, valamint a politikai visszaélések elkövetői közül senkit sem ítéltek el a bíróságok. A HZDS és Mečiar számára a 98-as választások jelentették a vízválasztót: később már sosem érték el azt a népszerűséget, mint a 90-es évek közepén. A párt fokozatosan elvesztette támogatottságát: 2002-ben 19,5%-ot (560 ezer szavazat), 2006-ban 8,8%-ot (202 ezer szavazat) kapott. 2006-ban legkisebb kormánypártként visszakerült a hatalomba. (MSz)