Szlovákia nem épít kerítést

Pozsony |

<p>Sajtóértesülések szerint Ausztria kerítést építene az osztrák&ndash;magyar határra. A szlovák belügyminisztérium lapunknak megerősítette, Szlovákia nem készül hasonló lépésre.</p>

A választások előtt néhány nappal mutatta be Robert Fico miniszterelnök és Robert Kaliňák belügyminiszter (mindkettő Smer) azt a kerítést, amelyet az oszt-rák–szlovák és a magyar–szlovák határon szándékoztak szükség esetén felhúzni. A kerítést (szakszerű nevén: szögesdróttal felszerelt konténeres mobil műszaki akadályrendszer) és a hozzá tartozó kiegészítő felszerelést mintegy egymillió euróért szerezte be az állam. „Ausztria jelentősen korlátozta a naponta területére beengedett menekültek számát, ezért egyértelmű, hogy a migránsok megpróbálnak más útvonalat választani” – indokolta az intézkedést február végén Robert Fico, aki pártjával a „Megvédjük Szlovákiát” jelszóval kampányolt.

Miután a Kurier című osztrák napilap azt közölte, hogy értesülései szerint Ausztria kerítést húzhat fel az osztrák–magyar határon, kíváncsiak voltunk rá, ez hogyan befolyásolhatja a szlovák kormány menekültpolitikáját. A belügyminisztérium válaszában „hipotetikusnak” nevezte az osztrák kerítésépítés tervét. „Szlovákia nem épít kerítést a határaira. A migrációs válsággal kapcsolatban kockázatelemzések alapján fogadunk el biztonsági intézkedéseket, és vetünk be erőket és eszközöket” – közölte kérdésünkre a tárca sajtóosztálya.

Bár a menekültkérdés a választási kampány egyik fő témája volt, és a Smer a választások előtt rendszeresen tartott sajtótájékoztatókat a témában, március 5. óta Ficóék hallgatnak a témáról, amely nem került be az új kormánykoalíció prioritásai közé sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?