Szlovákia kiadta Oroszországnak Samil Baszajev csecsen terrorista bandájának egy tagját

bíróság
Moszkva |

Szlovákia kiadta Oroszországnak Samil Baszajev néhai csecsen terrorista bandájának egy volt tagját, Aszlan Jangyijevet - közölte szerdán az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) sajtószolgálata.

A tájékoztatás szerint a körözött férfi részt vett 2006-ban számos terrorcselekmény szervezésében és végrehajtásában házilag készített, nagy robbanóerejű pokolgépek használatával az észak-oszétiai főváros, Vlagyikavkaz parkjában és szórakozó központjában. A merényleteknek polgári áldozataik voltak. 

Jangyijev a büntetőjogi felelősségre vonás elől 2010-ben hamis okmányokkal külföldre menekült, és megpróbált törvényesen letelepedni Svájcban, Hollandiában és más európai országokban. 

Egy évre rá, 2011-ben orosz tájékoztatás alapján Szlovákiában őrizetbe vették. Kiadatását hét éven keresztül, ügyvédei révén, az ellene emelt vádak megalapozatlanságára hivatkozva, megpróbálta megakadályozni. Az orosz igazságügyi hatóságok által benyújtott bizonyítékok alapján azonban Szlovákiában megszületett a döntés az 1978-ban született Jangyijev kiadatására. A férfit július 17-én, kedden Pozsonyból repülőn az orosz fővárosba, Moszkvába szállították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?