Százmilliókkal dobálóznak

Pozsony |

<p>Négy, 300 millió összértékű IT projekt közbeszerzési pályázatának leállítására szólította fel a kormányt az Aliancia Fair-play és a Slovensko.Digital Platform.&nbsp;</p>

Az informatikai szakemberek szerint óriási a veszélye annak, hogy túlárazott és előnytelen szerződések születnek a felhívásból. Három minisztérium hatástanulmányok és elemzések nélkül, kapkodva és átgondoltamul, közvetlenül a parlamenti választások előtt indított el négy olyan információs technológiákra vonatkozó projektet, melyek összértéke 300 millió euró, és projektenként 7–9, illetve több mint 16 éves kötelezettséggel járnának – állítja Zuzana Wienk, az Aliancia Fair-play igazgatója. A civilszervezet szakemberek bevonásával vizsgálta meg a pályázati felhívásokat. Szlovákia a korábbi uniós programozási időszakból 1 milliárd eurót fordított az államigazgatás elektronizációjára. Most újabb 800 millió eurót költene az informatikai technológiák kiépítésére úgy, hogy a tárcáknál egyáltalán nem számolnak a korábbi pályázatok során kiépített rendszerek felhasználásával. Mindeközben a meglévő rendszerek továbbfejlesztése több millió eurós megtakarítást jelenthetne. „Attól tartunk, hogy a korábbi IT-projektekhez hasonlóan a végeredmény most is túlárazott és nem effektív közbeszerzés lesz – mondta Wienk. – A túlárazott beszerzés mellett fennáll a veszélye annak, hogy ezeket a projekteket – mivel nem az uniós előírásoknak megfelelően hirdetik ki őket – Brüsszel nem fizeti ki” – ezt már Ján Hargaš, a Slovensko.Digital munkatársa állítja, aki szerint Szlovákia koordinálatlanul és koncepció nélkül végzi a közbeszerzéseit. A civilszervezetek a négy pályázati felhívás azonnali felfüggesztésére szólították fel a kormányt, mivel egyikhez sem készültek elemzések. Ékes példája ennek a közlekedésügyi minisztérium projektje, mely 48 millió euróért hirdette meg a passzív infrastruktúra atlaszának kidolgozását. Ez átfogó képet adhat azokról a már kiépített infrastruktúrákról, amelyeket fel lehet használni az internet terjesztésére. Csehország ugyanezt az atlaszt 5 millió euróból valósítaná meg. Az oktatásügyi minisztérium 68 millió euróért építené ki központi informatikai rendszerét, és csatlakoztatná az iskolákat a világhálóhoz. Ez utóbbi egyébként még 2009-ben elindult. A Slovensko.Digital munkatársai szerint csak nyilvános szakmai vitával és véleményezéssel állítható meg a projektekkel való visszaélés.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?