Sulík nem készíti elő a közbeszerzési törvény módosítását

Richard Sulík
Pozsony |

Gyorsított eljárásban módosítani egy jogszabályt valakinek a kérésére lehetetlen. A jogalkotási eljárásnak megvannak a maga szabályai, a közbeszerzések esetében ráadásul a vonatkozó európai irányelveknek is meg kell felelni, amelyek a szlovák törvények felett állnak. Egy jogállamban megengedhetetlen ezeknek a szabályoknak az áthágása, a gazdasági minisztérium tehát nem készíti el gyorsított eljárásban a közbeszerzési törvény módosítását, ahogy azt Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő kérte – jelentette ki Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter, reagálva a kormányfő felszólítására.

Sulík megjegyezte, hogy ez a törvény ráadásul Štefan Holý (Sme rodina) miniszterelnök-helyettes hatáskörébe tartozik, aki nem sokkal korábban készítette el annak módosítását. Hozzátette: a gazdasági minisztérium már megkezdte az antigéntesztek beszerzését a jelenleg érvényes jogszabállyal összhangban.

A miniszter arról is beszélt, hogy a megbízást csak ötödszörre sikerült megfelelően megfogalmazni, és így az a tárcához hivatalosan csak december 6-án, vasárnap érkezett meg. Már másnap megkezdték az előzetes piaci konzultációkat. Sulík hangsúlyozta: a feladatot a tárcája annak ellenére is teljesíti, hogy azzal a központi válságstáb eredetileg a belügyminisztériumot bízta meg november 9-én. Tíz nappal később különösebb magyarázat nélkül átruházta a feladatot a gazdasági minisztériumra.

A jelenleg hatályos jogszabály megsértése nélkül leghamarabb 2021. január 7-én szállíthatják le az antigénteszteket. „A kormányfőnek minderről tudomása van, és ha amiatt bírálja a gazdasági tárcát, hogy nem szerzi be a teszteket, akkor tudatosan valótlanságot állít” – jegyezte meg Sulík.

Kapcsolódó cikkünk

A tárcavezető szerint a jelenlegi helyzetben a legfertőzöttebb régiókban kellene tömegesen tesztelni. Úgy véli, Árva példája bizonyítja, hogy van értelme kombinálni a célzatos tesztelést a szigorú óvintézkedésekkel.

„Kezdettől fogva egyértelműen támogattam ezt a megoldást, és belefoglaltuk az SaS által kidolgozott Egészségügyi szemafor című dokumentumba is, melyet a kormányfő elutasított” – tette hozzá Sulík.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?