Sulík: Az embereknek elegük van, meg akarnak szabadulni a Smertől

Richard Sulík
Pozsony |

Nincs semmi értelme az önkormányzati választásokból a parlamenti választásokra vonatkozó következtetéseket levonni. Ezt Richard Sulík, az ellenzéki SaS párt vezetője hangsúlyozta a TA3 közéleti műsorában.

 

„Az egyetlen, amit kijelenthetünk, hogy az embereknek elegük van a Smerből, és meg akarnak szabadulni tőle. Az SaS leginkább a parlamenti választásokra fókuszál. Ez a vonat jó úton halad” – véli a pártelnök.

A parlamenten kívüli Spolu-občianska demokracia és Progresívne Slovensko pártok eredményeivel kapcsolatban megjegyezte: a konkurencia élteti a versenyt. „A konkurencia jó dolog, annál jobb lesz az eredmény. Valamikor mi is új halaknak számítottunk a halastóban” – tette hozzá.

Sulík elismerte, hogy nem elégedett Ján Mrva pozsonyi eredményével. Mrva azonban az OĽaNO jelöltje volt, az SaS csak támogatta. „Ez tehát inkább az OĽaNO kudarca, ők választották őt” – mondta Sulík.

 

Kapcsolódó cikkünk

Boris kollár, a Sme rodina elnöke a műsorban kijelentette: a megválasztott polgármestereket tekintve a mozgalom az összes parlamenti ellenzéki párt közül a legjobb eredményt érte el a szombati önkormányzati választásokon. „A legtöbb saját polgármesterünk van, ezen kívül 120 képviselőnk is. Ez nagyszerű” – tette hozzá.

Kollár nem tart a konkurenciától, amelyet a parlamenten kívüli Spolu és Progresívne Slovensko pártok jelenthetnek. „A Sme rodina nem standard párt. Nem tudom elképzelni, hogy tőlünk valaki átlépne hozzájuk. Teljesen más nézeteink vannak” – jelentette ki a mozgalom elnöke, hozzátéve: őket biztosan nem támogatja a pozsonyi kávéházi értelmiség.

Az ellenzéki OĽaNO mozgalmat a műsorban Ján Marosz képviselte, aki elmondta: a homonnai eredmény, ahol Jana Vaľová (Smer-SD) polgármestert Miloš Meričko, az OĽaNO-KHD-SaS-Strana občianskej ľavice-Strana práce-Progresívne Slovensko-Spolu-občianska demokracia koalíció közös jelöltje váltja, a társadalmi törés jelképe.

„Homonna a Smer-SD erős bástyája volt. Hiszem, hogy Meričko homonnai győzelme után komolyan remélhetjük, hogy 2020-ban az emberek visszaveszik Szlovákiát” – jelentette ki.

A pozsonyi eredménnyel összefüggésben, ahol Ján Mrva, az OĽaNO és más jobboldali pártok jelöltje vereséget szenvedett, Marosz megjegyezte, hogy a főváros ennek ellenére is jó kezekbe került. „Nem kell ebből tragédiát csinálni. Ján Mrva jól teljesített, és küzdött. Szorítunk az új polgármesternek, Matúš Vallónak” – fűzte hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?