Sulík: a SaS tanult a hibáiból

Pozsony |

<p>Az SaS sok hibát követett el, de tanult ezekből, ma már sok mindent másként csinálna &ndash; mondta a SITA hírügynökségnek Richard Sulík. A párt elnöke szerint a politika nem olyan egyszerű dolog, mint azt sokan gondolják. Szerinte ugyanis nincs olyan jó főiskola, amely megtanítaná a politikusokat, hogyan kerüljék ki az apró hibákat, baklövéseket.</p>

Az Sas Elnöke elismerte, hogy sok hibát követtek el, de mint mondta, mindegyikből tanultak, és nem követtek el végzetes hibát sem. „Ez fontos számomra. Nem volt korrupciós ügyünk sem. Van mire építenünk, egy jó alapokon áll a párt, erre lehet építkezni” – mondta.

Szerinte a párt választói felemelték a mutatóujjukat, hogy figyelmeztessék a politikusokat, de újabb esélyt adtak nekik, hogy bizonyítsák, komolyan gondolják azt, amit vallanak. Sulík szerint a választások előtt mindenki támadta a pártot, a három koalíciós partner, a Smer, a Penta... „Mi votlunk a fekete bárányok, mert elutasítottuk, hogy az ő szabályaik szerint viselkedjünk, szavazzunk.”

Sulík elmondta azt is, hogy Marián Kočner semmivel sem tudta zsarolni, hiszen ha így lett volna, akkor az a bizonyos videó (a „Sasanka” ügy .. a szerk. megj.) sosem került volna nyilvánosságra, hiszen Kočner azt a trezorjában tartotta volna, és időnként megmutatta volna neki, hogy milyen érzékeny videó van a birtokában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?