Státustörvény: tartalmi változások

Budapest. Többnyire jogtechnikainak, esetenként azonban kifejezetten jelentős tartalmi jellegűeknek minősíthetők azok a változások, amelyeket a státustörvény módosításának előkészítésével megbízott tárcaközi munkacsoport javasol a kormánynak és az Országgyűlésnek.

Budapest. Többnyire jogtechnikainak, esetenként azonban kifejezetten jelentős tartalmi jellegűeknek minősíthetők azok a változások, amelyeket a státustörvény módosításának előkészítésével megbízott tárcaközi munkacsoport javasol a kormánynak és az Országgyűlésnek. A Népszabadság értesülése szerint a testület figyelembe vette a velencei bizottság és az EBESZ által megfogalmazott elvárásokat és felvetéseket. Magyar részről szem előtt kívánták tartani Bukarest és Pozsony kifogásait, és igyekeztek áthidaló megoldásokat felkutatni. Mivel az EBESZ szakértői korábban felvetették, hogy a kisebbségekkel kapcsolatos kedvezményes bánásmód elvének érvényesítése csak a kulturális kapcsolatok erősítése érdekében fogadható el, a legutóbbi elképzelések szerint a jogszabályban már nem lenne közvetlen utalás a gazdasági jellegű kapcsolatokra. Viszont az új szabályozás is fontosnak tartaná a családi kapcsolatokra való utalást a kisebbségi kedvezmények megadásával összefüggésben. A módosítások újraszabályozzák a kedvezmények többségét. Például az oktatási kedvezmények terén érdemi változást jelent, hogy a módosítás már nem a szülőt, hanem a kiskorú gyermeket jelöli meg a támogatások jogosultjaként. Ugyanakkor kiterjesztené a nevelési-oktatási támogatásban részesíthetők körét, hiszen e pénzügyi segély a jövőben már egy kiskorú gyereknek is folyósítható lesz. A tervek szerint kikerül a státustörvényből a munkavállalási fejezet. A magyarigazolványok kiadásának a rendje szintén módosulna, s e folyamatban a magyar diplomáciai és konzuli képviseletek kerülnének központi helyzetbe. A törvény rögzíti, hogy a támogatási kérelmet, pályázatot az adott szomszédos állam jogszabályainak megfelelően bejegyzett közhasznú szervezethez lehet benyújtani. Pozsony felvetései és az EBESZ kifogásai hatására a törvénymódosítás nyomán nem személyek, hanem intézmények részesülnek majd nevelési-oktatási támogatásban, a tankönyv- és taneszköz-támogatásban. A támogatásokat a szomszédos országok területén magyar oktatási nyelvű intézmények szülői-pedagógusi szervezeteinek, munkaközösségeinek közvetlenül folyósítja a magyar állam.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?