Solymos László a Híd új alelnöke

Pozsony |

<p>A párt alelnökévé választotta Solymos László frakcióvezetőt a Híd Rimaszombatban zajló szombati közgyűlése.</p>

Új elnökségi tagokat is választottak a kongresszuson: a közelmúltban lemondott Vörös Péter, Pfundtner Edit és A. Nagy László helyére Nochta Edit eddigi pártigazgató, Burdiga Péter, Rozsnyó megbízott polgármestere és Vitkó Andrea párkányi önkormányzati képviselő került. Simon Zsolt alelnök az elnökségi tagok megválasztása kapcsán hangsúlyozta, hogy ezzel a lépéssel is a régiók pártvezetésen belüli megerősítését tartották szem előtt.

Gál Gábor elnökségi tag megjegyezte, hogy a régiók megerősítését célozza a kongresszuson jóváhagyott új alapszabály is. „Dinamikusabbá tesszük a pártot, egyszerűbbé a tagfelvételt, megszüntetjük az egyéves támogató tagságot, nagyobb teret adunk a régiók képviselőinek, hogy részt vehessenek a pártéletben” – mondta Gál. Hozzátette, olyan mechanizmusokat építenek le, amelyek a párt létrejöttekor a kalandorok kiszűrése érdekében voltak szükségesek. Az alapszabály lehetővé teszi, hogy a járási pártszervek természetes régiókba tömörüljenek.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?