Slota Komáromot bírálja a szobor-ügy miatt

Pozsony |

<p>Komárom önkormányzatát bírálta a Cirill és Metód szláv hittérítők, valamint a Szent István-szobor kapcsán Ján Slota, az SNS elnöke a pártja újjáalakulásának 20. évfordulója alkalmával megrendezett szombati komáromi konferencián.</p>

A nemzetiek vezére nemtetszésének adott hangot amiatt, hogy a Cirill és Metód-szoborcsoportot a magyar többségű önkormányzat nem engedte köztéren felállítani, így a Matica Slovenská kulturális szervezet helyi székházának a bejárata feletti balkonon áll. "Elfogadhatatlan, hogy a balkonon kell koszorúznunk" - jelentette ki Slota.
"A másik oldalon itt van egy lovon futkározó király, akinek lovasszobra Révkomárom legszebb helyén áll" - jelentette ki Szent István király tavaly augusztusban felállított szobrára célozva Slota.
"Ezen is látjuk, hogy szükség van egy törvényre, amely elvenné ezt a jogot az önkormányzatoktól, hogy ne az önkormányzat dönthessen arról, hol álljon vagy ne álljon egy személyiség szobra. Erről egyértelműen az államnak kellene döntenie" - hangsúlyozta a magyarellenes támadásairól közismert politikus. Slota szavait a résztvevők nagy tapssal fogadták.
A SNS már két ízben is javasolta az önkormányzati törvény ilyen értelmű módosítását, de azt a parlament mindig elutasította.
Slota leszögezte: az SNS Dél-Szlovákiában kívánja felvenni a harcot a magyar irredentizmus és a magyar területi autonómia veszélye ellen. Felhívta a meghívottak figyelmét arra, hogy "a szlovák Komárnoban", nem pedig "a magyar Komáromban" gyűltek össze, és tanácskoznak.
A politikus szerint az SNS politikája három pilléren nyugszik: nemzeti, keresztény, szociális. S ezért nagy koalíciós potenciállal rendelkezik. 
Azzal vádolta a médiát, hogy állandó harcot folytat a nemzeti párt ellen, s ennek érdekében 2005 óta "tízmilliókat költöttek el".
A Szlovák Nemzeti Párt a legnagyobb múlttal rendelkező szlovákiai politikai tömörülés. Az 1989-es rendszerváltást követően 1990. március 7-én újította fel tevékenységét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?