<p>A parlamentből és a politikából is fokozatosan ki akar vonulni Ján Slota a március 10-i előrehozott választások után.</p>
Slota csak az év végéig lenne képviselő
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke ezt a TASR hírügynökségnek adott nyilatkozatában erősítette meg. "Ha valaki azt hiszi, erőnek erejével ragaszkodom valamilyen székhez..., ez nem igaz. Noha kezdetben muszáj lesz még a parlamentben ülnöm, személy szerint úgy gondolom, legfeljebb az év végéig leszek a törvényhozás tagja" – mondta.
A megbízatási időszak kezdetén azért akar jelen lenni, mert akkor dől el, milyen irányt vesz a politika Szlovákiában. Miután lemond a képviselőségről, egy ideig még vezetné a pártot, de ha betölti a hatvanadik életévét, már nem akar politizálni. "Szeptemberben leszek 59 éves. Ezzel mindent elmondtam" - jegyezte meg.
Úgy véli, az SNS-ben nemzedékváltás megy végbe, hiszen az első alelnök és több kerületi pártelnök is fiatal.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.