Šefčovič kész az európai politikában kamatoztatni tapasztalatait

Maroš Šefčovič

Az Európai Bizottság elnökének jelöléséről az EU vezetői döntenek – közölte a TASR hírügynökséggel Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság (EB) energetikai kérdésekért felelős alelnöke, és hozzátette, készen áll arra, hogy kamatoztassa az európai politikában korábban megszerzett tapasztalatait. Šefčovičot a V4-ek lehetséges európai bizottsági elnökjelöltjeként emlegetik.

Šefčovič úgy reagált, megtiszteltetés számára, és eddigi eredményei elismerésének tekinti, hogy a neve szóba került a legmagasabb pozíciók kapcsán, és hozzátette, munkája során mindig a tagországok közötti megértés és a kommunikáció fontosságát hangsúlyozta.

Úgy fogalmazott, nagyra értékeli Peter Pellegrini (Smer-SD) miniszterelnök támogatását, amit Brüsszelben is hangsúlyozott. Ugyanakkor a V4-ek támogatását is megköszönte. Tekintettel arra, hogy a visegrádi országok vezetői különböző politikai csoportokat képviselnek az EU-ban, támogatásuk Šefčovič szerint arra mutat rá, hogy a tapasztalatot és az eredményeket tartják szem előtt.

„Készen állok arra, hogy kamatoztassam az európai politika terén szerzett tapasztalataimat, hogy Szlovákiának és az egész régiónak erős és tisztességes képviselete legyen az Európai Unióban" – szögezte le.

Maroš Šefčovič a hírek szerint a visegrádi országok közös jelöltje az Európai Bizottság elnöki posztjára – közölte kedden a cseh Hospodářské noviny (HN) Andrej Babiš cseh miniszterelnökhöz közeli forrásokra hivatkozva.

Az EU vezetői kedden rendkívüli csúcstalálkozón vesznek részt, hogy megvitassák a május 23. és 26. között lezajlott európai parlamenti választások eredményeit. A tervek szerint az Európai Bizottság elnöki posztjáról és a legmegfelelőbb jelöltekről is tárgyalnak.

Šefčovič esélyeit növelhetik az EP-választás eredményei.

Az EB-elnöki posztjára a tagállamok vezetői javasolnak jelölteket. Figyelembe kell venniük a választás eredményeit, javaslataikról az Európai Parlament szavaz. A V4-eknek ezért más tagországok támogatását is meg kell szerezniük Šefčovič jelöléséhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?